Székes-Fejérvári Naptár, 1904 (32. évfolyam)

Kalauz - Fehérvármegye

186 csomagok adandók fel. A pénzesleveleket öt pecséttel kell lezárni, úgy Vülonöi sarokpecsétek szélei a boríték szélétől legalább fél centimeternyire '-и figyelem fordítandó arra, hogy a lepecsételésére csak jóminosegu pecsetvn < > miután a közönségesebb fajták könnyen leválnak a borítékról. Oly penzesle ’Уд ben 1000 koronánál több küldetik, nyitva, azaz úgy is lehet feladni, hogy a e . ' pénzt a postahivatal olvassa meg s tegye a borítékba. Az ily leveleket a postahivata ‘ g- pecsételi le még pedig a 4 sarkon a feladó által hozott magán pecsetnyomoval. z i у nyitva vagy olvasva feladott pénzeslevelekért az értékportó másfelszerese számíttatni. Д pénzesleveket lehet bérmentesítés nélkül is feladni, a nyitva feladott pénzesleveleket azon­ban bérmentesíteni kell. A frankojegyeket a boríték címoldalára kell felragasztani, meg pedig úgy, hogy az egyes frankojegyek kőiül egy centiméternyi hely maradjon; ha itt elegendő hely nem volna, a boríték pecsétes oldalára ragasztandók, ide is úgy, hogy közvetlenül egymás mellé ne essenek s hogy a frankojegyek a boríték széleit at ne fogjak s a boríték szárnyszélét be ne fedjék. A postahivatal által a feladó kívánságára elfogad­tatnak azon pénzeslevelek is, melyeken a frankojegyek nincsenek szabályszerűen alkalmazva, azonban csakis a feladó felelősségére, mely körülmény a feladó vevényen fel is jegyeztetik. Csomagok. Egy-egy csomag súlya 50 kg.-ig terjedhet. Kivételek: Ercpénz- küldemények súlya hordókban vagy ládákban 65 kg.-ig terjedhet; nem kincstári posta- hivataloknál feladott helybe szóló küldemények súlya csak 30 kg.-ig mehet. Általában véve azonban 5 kg.-nál súlyosabb magán-, 10 kg.-nál súlyosabb hivatalos küldemények csak azon helyig szállittatnak postán, a meddig a posta megfelelő szállítási eszközökkel rendelkezik. Azon levelek, melyek belföldön az 500 gr., Ausztriába és Németországba 250 gr., s az 1 kg.-nál súlyosabb nyomtatványok, mint csomagok adandók postára. Ha a csomag folyékony vagy törékeny tárgyakat tartalmaz, a tartályra valamely figyelmeztető idom, pl. egy palack festendő. Ha készpénz vagy drágaság más tárgyak közé csomagol- tatnék, azok elvesztéséért a posta szavatosságot nem vállal. Minden csomagküldeménynél a varrásra, illesztékre és az összekötő zsinórra stb. annyi pecsétet kell tenni, hogy a csomag a pecsétek megsértése nélkül felbontható ne legyen. Ugyanazon csomagokhoz s megfelelő szállítólevelekhez egy és ugyanazon pecsétviasz és vésett pecsétnyomó hasz­nálandó. Értéknyilvánitás nélküli és 400 korona értékig menő csomagokat csak az esetben kell pecsételni, ha aranyat, ezüstöt, készpénzt, értékpapírt, drágaságokat, selymet stb. tar­talmaznak. A cimet magára a göngyöletre kell Írni, s ha nem lehet, egy külön papírra, mely azonban egész hátlapjával a küldeményre, még pedig a zsineg alá, felragasztandó. Aranyat, ezüstöt, pénzt, ékszert, drágaságot és 400 koronán felüli értéket taitalmazó kül­deményeknél a címzést minden esetben magára a göngyöletre kell iini; ha az ércpénz zacskóban van elhelyezve, a lemezpapirra vagy fatáblácskára irt cimet a zacskó bekötéséhez használt zsinórra kell fűzni és lepecsételni. Célszerű, hogy a föladó a cimirat felső részén nevét és lakását is följegyezze. 50 grammnál súlyosabb csomaghoz szállító-levelet kelt csatolni. (50 grammon alul is, ea nem levélalaku s a teljes cim rajta nincs.) Egy szállító­levél ára 12 fillér. A szállító-levelet pontosan kell kitölteni s oly pecsétet rátenni, minő a csomagon is van. Ha a küldemény gyorsan romló vagy törékeny árut tartalmaz, ezt a szállító-levélen meg kell említeni. Ugyanazon feladó, ugyanazon egy címzett számára egy szállitó-levélle. két-három (utánvétel nélküli) küldeményt is feladhat, ha egyik sem gyor­san romló s vagy mindegyik el van látva értéknyilvánitással vagy egyiken sincs érték- nyilvánitva, továbbá vagy mindegyik bérmentve vagy mindegyik bérmentetleniil adatik fel. Pénzküldeményt mástartalmu küldeménynyel és 400 korona nyilvánított értéket meghaladd csomagot kisebb értékű csomaggal egy szállító-levélen egyesíteni nem lehet. A tartalom úgy a küldemény címoldalán, mint a szállító-levélen szabatosan és részletesen feljegyzendő általános gyűjtő nevek lehető mellőzésével. Az értékpapír-küldeményeknél az értékpapírok darab száma is följegyzendő. Az értéknyilvánitás pénz- és értékpapír-küldeményeknél köte­lező és részletezendő úgy a címlapon, mint a szállitó-levélen; más tárgyaknál a feladó tetszésére van bízva. Ha értékpapírok küldetnek, célszerű ha a feladó azoknak számait magának feljegyzi, hogy elvesztés esetén e számokat bejelenthesse, mert ha ezt nem teheti, kártérítési igényt nem támaszthat. Terjedelmes küldemények. Az oly küldemények, melyeknek kiterjedése bármely irányban is egy és fél méternél több; vagy a melyeknek hossza egy méternél szélessége pedig fél méternél több, de súlya a 10 kg.-ot el nem éri; vagy a melyek alakioknál fogva aránytalanul nagy helyet foglalnak el, s más küldeményekkel össze nem rakhatók, vagy kezelesök kiváló gondot igényel, ilyenekeit a sűlyportó másfélszerese számítandó. Scanned by CamScanner

Next

/
Thumbnails
Contents