Székes-Fejérvári Naptár, 1903 (31. évfolyam)

Általános rész

jft vadludak.

Guy de Maupassant.

lült minden madárszó, a puszta néma már.

^ Komoran elfehérlik a szürke ég alatt.

Csak pár fekete holló, a mely prédára vár,

Sötéten vetve árnyát, piszkálja a havat.

De im zajos csapattól riad a szemhatár.

Sűrű rajban közelgenek, jönnek a vadludak.

Mind gyorsabban repülnek. Nyakuk égnek szegett,

Kilőtt, sebes nyilakként vadul törnek utat,

A mig szárnyuk suhogva vesszózi a leget.

A ki vezérli őket, zarándokait légnek,

Az óczeánok árján, erdőn, mezőkön át,

Hagy sarkantyúzva űzze a lomha renyheséget,

Szünetlenül sivítja riogató szavát.

A karaván hullámzik mint egy kettős szalag,

S folyton szélesbedő, nagy, szárnyas ékben halad A mennybolton tovább, különösen zsivajgva.

De rabtestvéreik a síkon odalenn,

Hidegtől zsibbadón, czammognak csöndesen.

Rongyos gyerek mögöttük, a ki fütyülve hajtja.

Mint ormótlan hajók, himbálnak ingva-lengve.

Hallják szilaj szavát a röpülő csapatnak.

Fejük’ neki meresztik s látván, hogy elrohannak A szabad utasok a messze végtelenbe:

A foglyok fölriadnak, mind rögtön utrakelne,

Vergődnek, ám lemettszett szárnyuk hiába lebben.

Lábujjhegyen tipegnek, — s az elhaló hívásra Derengve bennük. Fölébred mindegyre hevesebben A hajdani szabadság vad puszta szülte láza,

A vágy, mely rejtve szunnyadt legmélyén a sziveknek . . .

A hótakart mezőkön szaladnak rémületben,

S az ég felé meredve fájón, kétségb esetten:

A testvér vadludaknak hosszú jajjal felelnek.

‘ Szilágyi Géza.

— 91 —

Scanned by CamScanner