Székes-Fejérvári Naptár, 1903 (31. évfolyam)
Általános rész
88 nak az ártatlanságból, és egyre az erényével büszkélkedett, egy erkölcsi predikatioba fogott. A nagyanyja részt vett valamikor egy körmeneten, s végig hallgatott egy szent beszédet. Ennek a beszédnek a tanulságait most mint a maga oktatásait adja elő a liliom. — Ha a boldogságot el nem éritek, tanuljatok meg lemondani. A gyönyörűségért, a mi nektek nem jut ki, kárpótoljon a mások gyönyörűsége. Keressétek az örömötöket abban, hogy előmozdítjátok a mások boldogságát. Ha egy könnyet letöröltetek, ha egy mosolyt előcsaltatok, az nektek is nagy vigasztalásotokra szolgál. Szeresd felebarátodat . . . A liliom azt minden apropos nélkül mondotta (az erkölcsi oktatások rendesen váratlanul és minden apropos nélkül zúdulnak a fejünkre) de a kis rózsa azt hitte, hogy neki szól a bölcs tanács. Igen, hisz ő boldogtalan, az azaleától hiába vár egy melegebb szót egy édesebb tekintetet. Hát megfogadja az oktatást; azon igyekszik, hogy mást boldoggá tegyen. Ugyan kit? Itt a társai nem szorulnak az ő segítségére. A melyik megtalálta a párját, az boldog nélküle is, amelyik hiába eped, azon ő se tud segíteni. Hátha az emberek közt haszna lenne a közvetítésének? A cyclamen nemrégiben csúfolta azt a menyasszonyt, hogy egy rózsát el tudott nézni félóráig is, megcsókolta minden szirmát, aztán a keblére rejtette. Ó, hogy irigykedik most egyszerre arra a másik rózsára. Az boldoggá tett egy szép szőke leányt (a cyclamen se tagadhatja hogy szép volt) jut-e neki ilyen sors valaha. Akkor lépett be a kertészlegény, nagyokat csettegetve az ollójával. Sorra járta a virágokat, a szebbeket mind levágta a szárukról. Mellette lépdelt egy kopottas ruháju kis lány a ki mindjárt átvette a virágokat a legény kezéből.-- No még egy rózsát. Az az ur a ki az üzletünkben megrendelte a virágokat, kikötötte, hogy a rózsának nem szabad hiányozni a bokrétából. De azért ne legyen több egynél; az kerül majd a középre. A kis rózsa szive repesett az izgatottságtól. Az olló felé közeledett. A rozsa behunyta a szemét. Hallotta a csettenést, érezte egyszerre a fájdalmat, aztán kábultan bukott a kertész kezébe. Milyen szép rózsa. Nincs ilyen szép az egész üvegházban. Kár volna ez abba a fizetett bokrétába. Magának adnám édes, ha megőrizné. Ha tudna érte szeretni. A leány komoran és szomorúan rázta a fejét. — Hagyja Miklós, ne kínozzon. Megmondtam, hogy én nem sze- retem. Ha jönne valaki más, a kire most is gondolok és az kínálná ezt a Scanned by CamScanner
