Székes-Fejérvári Naptár, 1903 (31. évfolyam)
Általános rész
103 nyiigodtabb és jobb igy az élet! Mondjon le maga is, fiatal barátom! Szerelem nélkül élhet csak igazán nyugalmas életet és a nyugalom a boldogság fele. Nálam legalább az. Magának meg még más előnye is lehet, ha rám hallgat. Tudományos pályára készül s ha nem fog a szerelemmel bíbelődni, sokra viszi. A hires emberek, a mint tudom, mind ki nem állhatják a nőket, belátván, hogy azok csak a férfiak vesztére vannak. Lássa, én milyen szépen élem az életemet, szerelem nélkül. Barátságos, nyugodt otthonom van itt a koporsók között. Eszem, iszom, jól aluszom; a haláltól nem félek, mert a koporsóim eléggé hozzá szoktattak a halál gondolatához. Csakis Így ér az élet valamit. Le a szerelemmel! Az öreg addig beszélt és addig töltögetett, mig teljesen megnyert az eszméinek s nem sokára én még jobban lármáztam, mint ő, hogy az élet csak szerelem nélkül ér valamit. Másnap természetesen katzenjammerosan gondoltam az egészre. Öngyilkossági szándékomra is, meg az öreg beszédére is, melynek még is volt annyi haszna, hogy megpróbáltam szerelem nélkül élni s szépen letettem az érettségit. Csak kár, hogy öreg nesztorom nem volt azután mellettem. Mert csakhamar eltértem az ő bölcs elveitől. Igaz ugyan, hogy valahányszor kellemetlenségem akadt valami szerelmi ügyből kifolyólag, mindig ő jutott eszembe s elgondoltam, hogy Istenem, milyen boldog ember lehet az, a ki jól érzi magát a koporsók között is és a kinek nincs dolga semmiféle asz- szonyfélékkel. Évek múltak azóta; az öregről semmi hirt sem hallottam, de az emlékemben mindig úgy élt, mint valami irigylésre méltó, boldog ember. A napokban irt róla anyám. — A Gábor ur, tudod a koporsós főbe lőtte magát. Senki sem tudja, miért. Valami levelet is találtak a lakásán, neked czimezve. Ide hozták, hogy küldjem el neked. Nesze, itt küldöm .... Csakugyan az öreg irta. Kuszáit, össze-vissza vetegetett betűkből állt az irás, látszott, hogy az utolsó órákban Írhatta. — Tulajdonképpen minek éljek? Mindenki csak azért él, hogy szeressen. Én sohasem szerettem, engem sohasem szerettek! Csak enni, inni, aludni és koporsókat eladni! Ez nem élet. Egyszer bolondokat beszéltem magának. — Vigyázzon, úgy ne járjon, mint én. Iszonyú dolog az, úgy meghalni, hogy egy szerelmes csókra se emlékezzék az ember vissza. Ostoba voltam! Legyen maga okosabb; csak szeressen! Szép az élet, csak esze legyen az embernek hozzá és ne bújjon a koporsói közé! Persze, most már későn van minden! Most szeretném a napot látni; most, mikor már megvakultam. Megyek a koporsók közül a koporsóba. Senkim sincs! A boltomat magának hagyom. Adja el a koporsókat s az árán vegyen mind virágokat, szép asszonyoknak, szép leányoknak és beszéljen előttük rólam is, a vén bolondról, a ki soha sem szeretett mást, mint a koporsóit. Szeressen maga helyettem is, pótolja ki egy ostoba élet mulasztását ... Scanned by CamScanner
