Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)

Szépirodalmi rész

97

fordultam ám . . . be . . . véletlenül . . . engedelmet . . . Juliska!« . . . a Juliska szót már a pitvarból mondotta sietve, nem is figyelve, mit kiáltott utánna azaz alkalmatlan vőlegény: »Hé szentem uram, legalább egy szivart az utra!« . . .

Erazmus ment, ment, rohant előre, — útjában már felkerekedett a sikongó őszi szél és arczába csapkodta a zörgő sárga leveleket. A szél zúgással csak a baglyok huhogása versenyzett ... De ő nem törődött már semmivel, csak midőn kőlakása elé ért, néhányszor szivettépően kiáltotta bele az erdő éjjelébe: »Juliska,« — aztán elrohant és igen messze a Gaja vidéken sohse hallották hírét többet.

Németh Lajos.

Vallomás.

Nem irtani hozzád még soha verset,

Pedig hát tudnék — úgy gondolod.

Nem próbáltad még, hát nem is sejted,

Szép verset Írni mily nagy dolog.

Égne bár bennem Petőfi lelke,

Téged dicsérni nem vórí elég;

Csak neveddel vón' papirom telve S ennél szebbet nem teremtenék.

De hogyha lennék dalos pacsirta S fönn ringanék a lég tengerén,

Dalolnám vígan, dalolnám sírva:

Nincsen párod e föld kerekén!

Hajnali szellő hogyha lehetnék,

Kerülném a tar sziklafokot,

Szende virághoz völgybe sietnék S kérdezném, rólad mit álmodott?

Tenger a lelked, Aetna a szived,

Parázs az ajkad, láng a szemed;

Aki csak meglát, mind a te hived,

Mind lángra lobban, mind megszeret.

Szöllössy ferencz.

7

Scanned by CamScanner