Székes-Fejérvári Naptár, 1902 (30. évfolyam)

Szépirodalmi rész

mcggyorsitá lépteit. Csak menjen egész a templomig, szemközt van egy magas, tornyos ház, az előtt álljon meg, hangzott ki a kocsi о. Akkor már itthon is volnánk — felelt a kocsis — itt látom a tornyos házat. Fennvan- nak-e még a házban, kérdé az előbbi hang, kiben kétségtelenül felismerte már az olvasó Csejthy Kálmánt, a megsebesült katonát. Az egyik ablakban világot látok, ott bizonyára fennvannak még, felelt a kocsis, talán bezörgessek ? Ne még, az Istenért ne! Menjen az ablakig s ha lehet nézzen be, hogy mit csinálnak odabenn ? A kocsis azonnal felkapaszkodott az ablakig, de mit se látott, mert az őszi harmat behomályositá az ablakot, de azt tisztán kivehette, hogy néhány nőszemély a litániát mondja odabenn. Igen uram! imádkoznak, szólt vissza elfojtott hangon a fuvaros, tisztán hallottam azt, hogy boldogságos Szűz! könyörögj érette. Kálmán lelkét iszonyú ér- zemlek szállták meg: szive remegett arra gondolatra, hogy ő érette imádkozik anyja, ő érte, ki annyira megbántotta. De nem sokáig gondolkodott: Legyen, a mint az Isten akarja — sóhajtá — s utasitá a fuvarost, hogy kerüljön be az udvarba, s adja tudtára okosan a házbelieknek, hogy ő érkezett meg. A fuvaros bement a ház kis ajtaján, s megzörgeté a folyosó üveges ajtaját. Kevés vártatra nyílott a belső ajtó, s egy cseléd leány kérdé: ki az? Fuvaros vagyok! válaszolt a kocsis. Mit akar ily későn? Hát izé, hogy is mondjam a Kálmán urfi fölkivánkozott a kocsimra, hát elhoztam haza, aztán egy kissé beteg is szegény, hát nem jöhetett gyalog. Szent Isten! sikoltá a cseléd, s otthagyva a fuvarost berohant a belső szobába. Néhány pillanat múlva maga a nagyasszony jött ki a szobából kezén fogva a kis Ilonkát, mig a cselédek lámpákkal kezükben követték őt.

Isten hozott fiam! — szólt a nagyasszony, midőn a kocsi befordulva az udvarra, megállt a lépcsők alatt. De mily nagy Ion rémülete, midőn a kocsis e.lmondá, hogy bizony Kálmán urfi nem szállhat le a kocsiból, mert nagy beteg, s bizony kell hozzá néhány ember, hogy levegyék. A nagyasszony sietve ment le a lépcsőkön, odaállt egészen a kocsihoz s a lámpa világa mellett ott látta feküdni fiát a kocsi szalmáján halálsapadt arczczal, összetört tagokkal. Ki Írhatná le az édesanyának metsző fájdalmát e látványra? Zokogva borult le a kocsi oldalára s fájdalomtól rezgő hangon siránkozott: Szegény fiam! szegény fiam! — A szolgálók pedig ezalatt fellármázták a férfi cselédeket, kik azután nagy óvatosan leemelték Kálmánt a kocsiról s a házbeliek hangos zokogása között vitték be a szobába Letették egy széles karosszékbe, hol Kálmán az iszonyi lelki megrázkódás, sebeinek fájdalma és az ut fáradalma következtében mély ájulásba esett Hogy szorgoskodtak körülötte a házbeliek, locsolták, ébresztgették — A kis Ilonka odaborult bátyja lábaihoz és sirva kérte, hogy ne haljon meg - hisz a mama még mindig szereti - csak szóljon egy szócskát. Kocsikat küldöttek Fejervarra es Veszprémbe a legjobb orvosokért, - s addW is minden szert- 88 —

Scanned by CamScanner