Székes-Fejérvári Naptár, 1901 (29. évfolyam)
Szépirodalmi rész
— 40 — öt figyelmeztetni, hogy óvja egészségét, mert mulhatlanul nagyobb veszedelem fog utána következni. — De ebben hajthatatlan volt. Ismert minden jelesebb munkát s ebéd alatt elmondta nézeteit rólak. Szeretett beszélni utazásairól, óriási ismerettségéröl. Akkor papjai mind ahitattal csüngtek ajkain, mert többet és érdekesebben lehetett tőle tanulni, mint bárminő könyvből. Emlékező tehetsége csodálatos volt. Egyházmegyéjét apróra ismerte. Minden plébániát, minden papját ismerte, sőt azoknak családi viszonyai iránt is mélyen érdeklődött s mintha családfő es a megyének szülötte lett volna. Emlékezett a plébániák ügyeire. Gyakran 5—6 esztendei dolgokról, a melyeket az érdekeltek is feledni kezdtek már, úgy beszélt, mintha napokkal előbb történt volna. ф Nagy gondja volt a templomokra és iskolákra. Bármerre ment, a templomot okvetlenül látnia kellett. Sokszor zavarba is hozta a plébánosokat. Meglepte őket, mikor nyári toilettben a gazdaság körül forgolódtak. Persze volt zavar, de ö csak a templom kulcsát kérte, imádkozott az Oltáriszentség előtt, azután tovább ment. * * * Szigorú volt mindig. Különösen az első felindulásban majdnem kíméletlennek látszott. Pedig ez csak külső burka volt az alapjában nemes, mélyen érző szívnek. Ha először, másodszor haragudott is valakire, harmadszor már nem tudta nézni, hogy szigorúan bánjanak vele. Többször panaszt tettek egy cselédje ellen, hogy az mélyebben szokott az üvegbe tekinteni, mint a mennyit a mértékletesség aranyszabályai szerint illenék. Először el akarta csapatni, második panasz alkalmával is elmondta: hogy ha még egyszer történik, hát igy meg úgy lesz. De mikor harmadszor szóbahozták előtte, megsajnálta. — Ugyan minek bántják már azt a szegényt — mondta, — mindenkinek csak vele van baja. Ha nem volna szomjas, úgy sem innék. * * *-r A püspöknek rendkívüli örömet szerzett az a megtisztelés, a melylyel őt a herczegprimás illette, midőn a Budán tartandó Szt.-István- napi szent-beszédet reája bízta, ürömmel emlegette benső barátainak, hogy kimondhatatlanul megtisztelve érzi magát. Sok évvel azelőtt, mint az Augusztineum igazgatója mondott Szt.-István-napi beszédet. Szorgalmasan is készült rája, a mennyiben hosszasan elmélkedett a tárgyról. — Beszédét még nem készítette el, csak apró jegyzetei, egy-egy megkapó gondolat megrögzítése maradtak hátra. A leírást — mint rendesen — utoljára hagyta, a mikor bámulatos gyorsasággal tudott dolgozni. A Scanned by CamScanner
