Székes-Fejérvári Naptár, 1900 (28. évfolyam)
Szépirodalmi rész
55 biczegve, ordítva nem bírta utolérni. A feleségének egy órai fórja volt! Jajgatott, káromkodott. Vigasztaltuk, hogy egy óra múlva utána megy és távirjon neki, hogy egy nagyobb állomáson szálljon le s várja be öt. Végre annyira kapaczitáltuk, hogy beült a másik 500 utas vonatába, hol egy kövér pap mellé került, kitől alig fért el az ülésen. A többi úti kalamitást mondja ez a levél, melyet tőle kaptam három hét múlva. — „Megörülök! Az az egy bizonyos. Ida nem akar megbocsátani. Ida válni akar, pedig még nem is feleségem! De hogyne, képzeld, én egy hétig folyton távirtam neki, itt-ott várjon reám, de ö a táviratot sohasem kapta kézhez, mert a mi vonatunk egyenesen menvén a messze czél felé, sehol sem állt meg. Hogy mit szenvedtem, az irtóztató. S mit álltam ki különben is! Éheztünk, nem aludtunk, mert nem volt helyünk. Az a svindler imprezárió becsapott: a mikorra étkezést Ígért, akkorra nem állt meg a vonat, csak a kalauzok hordoztak be kupéról- kupéra egy-egy litografirozott kommünikét, hogy a menetrend változása folytán az étkezés holnap délben lesz. Kínomban bagóztam. Végre Turin- ban elszállásoltak bennünket, férfiakat közösen, asszonyokat külön. Tudod, a város adott ingyet két termet ágyakkal. Ida is ott kellett, hogy legyen, de ök előbb érkezvén, már lefeküdtek. Én a tilalom daczára egyre a nők terme felé futkostam, kiabálva: Ida! Ida! Negyvenegy Ida dugta ki a fejét, egy sem volt az enyém. Még meg is akartak verni, hogy én mit tolakodom a nők hálótermébe. Megvirradva, ott álltam a női terem ajtaja előtt, hogy lássam őket kivonulni. Azt hiszed, megleltem'? Dehogy! A másik bejáraton át kivonultak azok a nők, kik az első tránszporthoz tartoztak. En eszeveszetten rohantam a vasúthoz, de nem utaztak el. Járatlan lévén a városban, a kövér pap uti-társammal kocsiba ültem és keresni kezdtük az imprezáriót. De ez éppen a városnak a mi tiszteletünkre rendezett bankettje ügyében járt. Itt tudtuk meg, hogy a lakásért sem fizetett semmit. Meg is jegyezte paptársam, hogy ez minket úgy etet, mint Isten a kis madarat! Végre a hetedik napon a banketten megtaláltam a feleségemet egy fiatalember mellett, ki szörnyen vigasztalgatta. Bár hétnapi kéj kirándulásom úgy kiéheztetett, hogy a bankettet áhítoztam, — de otthagyván eledelemet, rohantam Ide mellé, mellbelökve az imprezáriát, ki egyre kínált mindenkit: Scanned by CamScanner
