Székes-Fejérvári Naptár, 1900 (28. évfolyam)
Szépirodalmi rész
45 Sarjadzo duslombu babérfa, Lelkünk dalnoka, te napunk, levegőnk! L nnepelünk 1 — De nem úgy, Mint elesett hőst, ki mögött a Múltak kriptavilágának Vasajtaja örökre bezárult, Đe mint a temetők hamvából Győzelmesen újjászülető jelenést, Ki, eltépdesi végzete gyászát, Szétzúzza nyugalma bilincsét, S a halálban a halhatatlan élet Zászlóját lobogtatja feléd — Te, a beteg emberiségnek Megváltója, Jövendöl Üdv, üdv Neked, Soha el nem enyésző Fiatalság, Dicsőségünk lángszirmu virága: Petőfi, Petőfi ! Csak gomolyogjon, borongva, vívódva, Mint rengeteg árnyék. Csak nyomakodjék zord útja homályán Ivadék ivadékra, öltőre az öltő S kergesse a földi szerencsét, Te mindég egyike lész, dicső szellem, azoknak, Kik a bősz rohanás zavarában, Az olcsó áruk e zsibvásárján, Szivökben az éggel az égre tekintnek, S szózatos ajkuk a mennyei ének Tiszta malasztját Hullatja le vérző sebeinkre. Ha ki hall: döbbenve megáll S álmokat űzve Beleméláz a csillagos éjbe, Hol édes dalaid Nevető rózsái virulnak S csalogányod bűvös szava csattog, Mindenható, diadalmas, örök Szerelem. Csak rázza bilincse vasát S döngesse sötét börtöne zárát Érczöklökkel a rabszolga-világ : Csak törtessen előre az árnyból Szétroncsolt rácsa szilánkjain at Az eszmék tündöklő dandárja : — Te, mindég egyike lész, dicső szellem, azoknak, Kik a hősöket, vértanukat Viharos dalod árjával — Mennyei gályákként — Scanned by CamScanner
