Székes-Fejérvári Naptár, 1900 (28. évfolyam)
Szépirodalmi rész
119 Petőfi szelleméhez. Irta: Kiss Etelka. él százada csupán, nem is olyan régen . . . Ragyogó üstökös villant meg az égen, Honnan jött, hova megy, mit keres közöttük ? Tán a hím elődök nyila száll fölöttünk? . . . Visszahozza tán a régi dicsőséget, Melyről zeng csodákat annyi régi ének? A késő utódok lelkesedve látják, Csaba hős vitézi megjelennek, várják . . . Es im megjelennek, mintha földből kelne, Hadsereg kél . . . szüli ... a haza szerelme. A biztos halálra lelkesedve rohan Ajkán és szivében egy kép : a haza van ! Szent lelkesedéssel oroszlánként harczol Az ellen bőszebb a szenvedett kudarcztól. Hogy győzne, hogy bírna a lelkes magyarral, A melyet égi láng övez fel a karddal! . . . Felövez, felszentel, szent háborút hirdet Maga lanttal, karddal beáll közembernek. A hogy fényességre nagy sötétség támadt Nem törli el gyászát annyi annyi század, Eltűnt a fényesség, eltűnt a ragyogvány, Eltűnt az üstökös, megdöbbenést hagyván. Vérkönnyeket sirt az egész magyar nemzet Vérkönyeken által nézte mennyit vesztett. De mi ez? A gyásznak sürü ködhomályán Fénysugár tör át, mint biztató szivárvány; És folyton növekszik, fénye egyre terjed, Fényénél lelkesül az elcsüggedt nemzet IMinél tovább nézzük, annál jobban ragyog Petőfi, Petőfi, a te fényed az ott! Scanned by CamScanner
