Székes-Fejérvári Naptár, 1900 (28. évfolyam)
Szépirodalmi rész
106 »Kötelességemnek tartottam, hogy elfogadjam Székesfejérvár város közönségének szives meghívását, s e színpadon, művészpályám 50-ik évfordulóján Istenhozzádot mondjak a deszkáknak. Rég ideje volt, midőn az ország fővárosában Budapesten Thaliának első templomát fölépítették. Az akkori budai színtársulat tagjai leakarták róni tartozásukat a nemzet irányában s félévi fizetésökről önként lemondottak. Később ez a társulat koldusbotra jutott és Székesfejérvár városa kebelére fogadta őket, az ős város, mely hajdanta királyokat koronázott, megkoronázta a koldusokat, kik nemzeti nyelvök elismeréséért imádkoztak naponta az egek urához. Feledhetlen marad előttem az a hazafias erény, az a nemes buzgalom, melylyel e város lakosai fél éven át támogattak bennünket. A fájdalmak, melyeket szenvedtünk, feledésbe ment, de az öröm, az maradandó emléket hagyott hátra kebleinkben. Ezen emlékek hoztak ide, önök körébe; még egyszer köszönöm a lelkes közönségnek a szives fogadtatást, melyben részeltetett, örök búcsút veszek a művészet csarnokától, melyben 50 éven át működtem, de az örömérzet, melyet érzek, örökké szivemben fog élni.« Leirhatlan lelkesedés, frenetikus taps kisérte az ünnepelt művésznő szép szavait; a függöny legördült s a lélekemelő ünnepély véget ért. A »Coriolan« előadása — magától érthető — teljes sikert aratott. A nagy művésznőt minden megjelenésekor lelkes ovácziókban részesité a közönség. Toliunk gyenge, hogy kellőleg méltányolni tudjuk a nagy művésznő igaz művészetét, ki ragyogó napként — fényt, lelkesedést terjesztve maga körül — tündökölt Székesfejérvár szab. kir. város színpadán, mely város büszke lehet reá, hogy falai között tisztelhette a magyar színművészet lánglelkü apostolnőjét. A martius hó 11-iki előadás egyébként, általános közkívánatra, Jókainé vendégfelléptével, martius hó 13-ikán megismételtetett, fele részben a jótékony nöegyletek, fele részben pedig Jakab Lajos, színigazgató, javára- Martius hó 14-ikén távozott városunkból a nagy művésznő. Az 1884-ik esztendőhöz fűződik még azon nevezetesség is, hogy Szögyény-Marich László, ki 1875. évi január hó 5-ikén kelt legfelsőbb kézirattal neveztetett ki főispánná, Ö Felségének 1884. évi április hó 28-ikán kelt legfelsőbb elhatározásával ezen állásától felmentetvén, illetőleg a magyar országgyűlés főrendiházának elnökévé neveztetvén ki s helyét gróf Cziráky Béla foglalván el, már ezen időtől fogva kevésbbé folyt bele városunk szin- müvészetének történetébe s szerepét gróf Zichy Jenő vette át, ki aztán később, midőn Szögyény-Marich László meghalt, tényleg is a részvénytársaságnak elnöke lett. Közismert, a hazai történet csaknem minden tényezőjébe alkotólag, fejlesztőleg bejátszó e kivaló főrangú család sarjának lelkes szeretete és áldozatkészsége, melyekkel a tudományok, művészetek, irodalom s általában a közművelődés és közállapotok felvirágzását szivén viseli; — Scanned by CamScanner
