Székes-Fejérvári Naptár, 1899 (27. évfolyam)
Szépirodalmi rész
76 „Állj, szép ifjú !u hangzott e pillanatban közvetlenül mögötte s midőn inkább meglepetten, sem hogy ijedten visszatekintett, ieltiinöen szép nőt pillantott meg. ki mosolyogva nézett rá. „Mi bánat nyomja lelkedet“, kérdi résztvevő hangon a nő, „hogy ifjú éveidben már is életunt vagy? Mondd el fájdalmadat s én szívesen segítek rajtad 1“ „Aligha segithet rajtam, szép asszonyom“, szólt bánatos hangon az ifjú, „de mert oly részvétteli hangon kérdi azt tőlem, rövid szánkban elmondom azt, hogy legalább panaszommal könnyítsék nagy bánatomon. Menyasszonyom, lelkem másik fele, kivel rövid idő múlva oltár elé kellett volna lépnem, hogy Örök hűséget esküdjünk egymásnak, kesenté meg életemet. Egyszer csak azzal állt elő, hogy én hozzá képest szegény vagyok s ezért nem lehet feleségemmé, hanem vár, mig gazdagabb kérő jön. Ez bánatomnak oka! „Ha más okaid nincsenek“, szólt barátságosan az ismeretlen szép asszony, „úgy könnyen segithetek rajtad. Járj mindig csak nyomomban s most kövess\u . . . A nő megfordult s a parancsa szerint öt követő ifjúval a szikláról lefelé indult. Leérkezve egyenesen a vízesésnek tartott s midőn odaértek keze érintésére nyomban megállt a patak vize. Ott, hol az imént még zuhogva esett szikláról-sziklára a viz, most kapuszerü nyílás tiint elő, melyen keresztül tág földalatti üregbe léptek. Az üregben felhalmozott megmérhetetlen kincsek láttára teljesen elámult az ifjú. A falak értékes drágakövekkel voltak kirakva; a boltíveket arany oszlopok tartották, miknek fejeit óriási gyémánt kövek borították, melyek ragyogó fényükkel nappali világosságot árasztottak minden zugba. A háttérben aranynyal és ezüsttel telt födél nélküli ládák stbbi . . . Nemsokára a szép asszony hangja téritette magához az ifjút. A kezében tartott zacskót az ifjúnak nyújtva. „Vedd e zacskót!“ szólt biztató hangon, „gyémántokkal s más más egyébb drágakövekkel telt ez s mind ezen kincs a tied! Te gazdag vagy most, gazdagabb semhogy sejtenéd is s tán megérted gazdagságodat, ha azt mondom, hogy kevés király vau a földön, ki kincsekben nálad gazdagabb! Menj haza, mutasd menyasszonyodnak kincseidet s ő okvetlenül feleséged lesz!“ E szavak után intett a szép tündér az ifjúnak, hogy ismét kövesse. Alig lépett ki az üregből az ifjú, ismét locsogást hallott maga mögött s midőn visszatekintett a viz már vigan hömpölygött szikláról-sziklára. mint annak előtte s a nyilasnak semmi nyoma sem látszott már Hirtelen visszafordult most, hogy vezetőnőjének hálatelt szavakban mondjon köszönetét, de senkit sem látott már körülötte. Eltűnt Verger Tamás. Scanned by CamScanner
