Székes-Fejérvári Naptár, 1898 (26. évfolyam)

Szépirodalmi rész

Scanned by CamScanner

* ^

ф§%1 шж@1 zvqásán,

I nézem a lehulló lombot,

Р/ ■ Ossi szél zúgását hallgatom!

~f{ \ Mintha jóslat szólna hozzám bennük: vp Őszi szélben, hervadt lombokon.

Nem tudom, hogy mi fáj nekem, mi fáj. Tán a néma, íiífcos sejtelem,

Hogy utolszor láttam nyílni rózsát,

S végső nyarad volt ez, életem.

S mért ne lenne, hisz' a kik szerettek, Mind elhagytak azok engemet Sírj okon a sáppadt őszi rózsa,

Mintha hívna : busán integet.

Nincs itt kebel annyi milliók közt, , Hol lehajtsam bánatos fejem.

Összedőlök e nagy országúton S nem törődik senki én velem.

............Megyek, megyek nemsokára én is.

Meggyógyul az elhagyott beteg.

— Csak az út még oly hosszú odáig, — A hol újra közietek leszek.

Oh mikor az őszi tájra nézek,

Nem a halál, nem az fáj nekem: Felsajognak a be nem telt vágyak,

S kárba veszett egész életem.

Miért viseljem hát a nagy keresztet,

Ha remélni többé nincs erő!............

.... Hulljatok csak hervadt, sárgalombok, Tudom én is: hol a temető.- 68 —

Tóth Béla.