Székes-Fejérvári Naptár, 1898 (26. évfolyam)

Szépirodalmi rész

65

Miska apuskára ! Siessen már, az Isten is hogy áldja meg, hát nem látja, hogy Andris fiunk irt Pestről levelet? Itt van la! Oszt siessen be, ott benn van Jancsi bátyánk, ö hozta! Hadd hozzak a jó embernek egy kis ó-bort!

Hallatszott, a mint oldja a keresztvasat a pincze ajtóról. Még a pinczéból is felkiáltott:

Eredj Erzsikéin, szentem, s mond meg apádnak, nélkülem ki ne bontsa azt a drága levelet! . . .

A nagy örömben nem is gondolt arra, hogy mástól is lehetne.

. -Hz alatt Jancsi bátyánk csak úgy mosolygott a káposztás rétesre,

azaz tán ez fordítva is volt. Már javában falatozta a ropogós tésztát s nyalta a tiz körmét minden falat után, mikor Galambos uram ö kigyelme a szobába betoppant.

Jancsi már az ajó előtt hallotta lépdelni, de azt gondolta, hogy tán lecsúszhatna még gégéjén egy falatocska (ha mindjárt nagy is volt) abból az ördöngös rétesből. De hiába, pórul járt, mert mint az ajtó ki- nyilt s azon Galambos uram belépett, Jancsi bátyánk holmi deresre való tekintettel, nagy hirtelen köszönni akarván, a falat megakadt a torkában, mint a czövek.

Szegény atyafi alig tudott elbugyborékolni néhány szónak szánt hangot s csak zöldült-kékiilt, míg végre biró uram úgy magyarosan hátba teremtve öt, az átkozott boszorkánylepény lecsúszott a torkán.

Szegény stafétás! Tudva mi az illendőség, szégyenében ki akart rohanni, de szerencséjére ép az ajtón jött be biróné asszonyom, ki aztán nagy nehezen még rá bírta erőszakolni azt a jó kis ó-bort.

Alig, hogy lehörpinté, zavarában nagyot köszönve, ki sietett az ő hü görheséhez, melyet hamarjában úgy megtalált simogatni, hogy az ijedtében egyszerre lábrakapott.

Ez alatt benn a szobában Galambos uram elővette nagy szemüvegét, és a birónénak, úgy Erzsikének is erőnek erejével szintén felkelletett venni egyet, daczára annak, hogy .nagyon szabadkoztak, t ' Először is a czimet háromszor is elolvasták s mindannyiszor

könnybelábadtak szemeik. De hisz nem is csoda, megismerték Andriskájuk írását. — No de mikor a tartalomra került a sor, mely értesité, hogy nemsokára hazajön, mintha nem is hittek volna, mit láttak, mert az örömkönnyek láthátlanná tevék azt.

— Ejnye apók — mondá siránkozó hangon a biróné asszonyom — hát már miért is oly érzékeny — miért sir-ri, hát olvassa inkább, mit is ir Andrisunk?!

E néhány szót a zokogástól mintegy elfojtottan mondá, de hiába az öröm ragadós s nem tartott sokáig: mindhárman sírtak.

Scanned by CamScanner