Székes-Fejérvári Naptár, 1898 (26. évfolyam)
Szépirodalmi rész
55 Ь az anya zokogva beszél gyermekéhez. De a gyermek nem mozdul. Nem érti anyját. Beteg, nagyon beteg. S az anya feltápászkodik. Gyenge ö is: mily rég nélkülöz ételt, italt, meleget! S az anya elhagyja a nyomor lakát. Kimegy az utczára, a fergetegbe, a zivatarba — gyermekéért. * A kapun fényes tábla ragyog. „Dr. N. kerületi orvos.u Egy rongyos nö remegve huzza meg a csengettyűt. Léptek közelegnek. A kapu kitárul. — Mit akar? — kérdi a portás gorombán, mikor a megtestesült szegénységet és nyomort látja maga előtt. — Könyörüljön rajtam. Kéretem az orvos urat, jöjjön gyermekem haldoklik. — Mit? — kiáltja durván amaz — megbolondult maga? Ilyen időben még a kutyát sem szabad kikergetni. Takarodjék! S azzal dühösen becsapta az ajtót. Az asszony nem átkozódik, nem sir. Tovább megy némán, csendesen. * Ф íj* ^ Az előadás véget ért. A közönség elhagyja a szinházat. Sokan beülnek a hintóba s otthon meleg szoba, kényelmes ágy várja őket. Mások gyalog mennek haza — meleg téli köpenybe burkolva. Oh az emberek soha sem szűnnek meg mulatni. Mért ne mennének szinházba? Hisz’ otthon a téli esték oly hosszúk, oly unalmasak . . , S a sarkon didereg egy halvány nö. Ö reá nem vár sem meleg szoba, se kényelem. Oh adjatok alamizsnát — könyörög az anya — otthon fekszik beteg gyermekem, s én nem vihetek neki gyógyszert, nem hozhatok orvost. Könyörüljetek rajtam, gyermekemen. Vagy adjatok munkát: a pénzt megkeresem szivesen a legterhesebb munkával is. ■ÉlkiA, Scanned by CamScanner
