Székes-Fejérvári Naptár, 1898 (26. évfolyam)

Szépirodalmi rész

38

Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy dél óta milyen nagy változáson mentem keresztül. Egyre törtem a fejemet rajta, de nem jöttem rá, a nagy szaladgálás egészen elfoglalt.

Most végre meg van! Délben elállt fogfájásom, a daganat lohad és semmi bajom sincs.

Szerencse, hogy idejében eszembe jutott, mert Klein ur már megragadta a fejemet.

— Köszönöm doktor ur, — mondám, fölkelve székemből, — már nem fáj a fogam.

És busán távoztam. Most megint itt fogok ülni tiz évig és keserves forintjaimból mások temetkeznek.

II.

Rá egy hétre a Kecske hajón a császárfürdőbe mentem.

— Segítség! — kiáltották a hajó végén, — egy ember a vízbe

esett !

Kabátomat, czipömet ledobni s a szerencsétlen után ugrani, egy pillanat müve volt.

— Segitség ! — kiáltott ö, mikor meglátta, hogy hatalmas tempókkal közeledem.

— Én doktor Klein vagyok, — kiáltott felém.

— A Hárítás orvosa? — kérdeztem félig kiemelkedve a vizböl.

— Az. Nyújtsa hamar a kezét.

— Mivel igazolja? Hátha ön csak a szomszédja dr. Klemnek?

— De kérem . . . hamar . .

— Sajnálom, - mondám hidegen, — hozzon személyazonossági bizonyítványt a kerületi orvostól.

És ezzel visszausztam a Fecské-re. Klein ur pedig kénytelen volt maga kiúszni.

így alkalmaztam én a Raritas alapszabályait, meglehetős sikerrel az életmentésre.

Scanned by CamScanner