Székes-Fejérvári Naptár, 1896 (24. évfolyam)
Irodalmi rész
ugy, bogy azt gondolja az ember: talán boszorkányok varázsolták ide azt a tornyot ? A másik része az Árpád korabeli templom. Szinröl-szinre láthatjuk, hogy sok századokkal ezelőtt milyen templomokban imádkoztak őseink. A harmadik, negyedik, meg a többi rész mind más és más vár-, palota-, templom-utánzat, s ha nem is volna ott egyéb, csak a puszta falak : akkor is szent áhítat szálná meg az embert azoknak az épületeknek láttára, a melyekből ezer esztendő titkos szellemei suttognak felénk. De hát még a mi benne össze van halmozva?! Az egyik teremben megláthatjuk, hogy az első hittérítőink óta egész a mai napig hogy fejlődtek a templomépitések. Ott van a (leiza idejéből való hittérítői fakápolna; aztán a szent királyok templomai; majd a protestánsok első kápolnája fa plafondjával és festett karzatával. Itt láthatjuk a régi magyar szerzetes czellákat és zárdákat is s elébünk tárulnak azok az építészeti műremekek, a melyeket az egyházak honosítottak meg nálunk. Tovább haladva, szemünk előtt látjuk a magyar építkezést elkezdve attól a kortól, a mikor még sátor alatt laktak az őseink. Ha egyebet nem látnánk a kiállításból, ez az egy is megérdemelné, hogy megnézze az ember. Mert hát kit ne érdekelne az, hogy ezelőtt ezer esztendővel* meg aztán kilenczszáz, vagy ötszáz, vagy csak kétszáz esztendővel is milyen házban lakott a magyar four, meg a közönséges magyar? Milyen volt a lakószoba? Milyen a bútor? Milyen a ruha? Hej de sokat tanulhat ebből az apjuk is, meg az anyjuk is ! Bizon azokból a lakásokból szinte most is regéli a régi kor szelleme a magyar féríi dicsőséges életét, a magyar asszonynak lelkében gyökerező bájait. De nemcsak azt látja itt meg az ember, hogy milyen volt a lakóhely, hanem azt is, hogy milyenek voltak azok a tárgyak, a melyeket használtak : meg hogy miként használtak ? Olyan sok fajta tárházban vannak ezek itt felhalmozva, hogy azt se tudja az ember, hogy melyiken kezdje? Osak bámulva néz szét először, de csakhamar oda irányul a figyelme, a hol a régi magyar dicsőség hirdetői, a fegyverek sorakoznak. Legelőször is azon kezdjük, hogy egy halk imát mondunk el annak a honfoglaló magyar vitéznek a csontjai felett, a kit siijabol kiemeltek s vele eltemetett lovával es fegyverzetével együtt, ii\eg koporso alá helyezve mutatnak az ezer év utáni unokáknak. Vájjon melyik magyar ember szive ne dobbanna meg annak a hős csontjainak láttára, a ki ezelőtt ezer esztendővel hallotta Árpád apánk vezényszavát s Lehel kürtjének csata indulójára vágtatott az ellenség felé ? Ki ne erezné magába a magyar büszkeségét, mikor ott látja azokat a kardokat, nyilakat, buzogányokat és egyéb fegyvereket, a melyekkel — 37 — Scanned by CamScanner
