Székes-Fejérvári Naptár, 1894 (22. évfolyam)
Irodalmi rész
menetközben is a pap karjaira nehezedett, de ekkor végső erejét összeszedte s érezes hangon — németül — igy szólt: — Vadászok! — nevem Streith Miklós! — én ártatlanul halok meg! Emléket hagytam számotokra a porkolábnál! Czélozzatok jól! Erre letérdelt s a porkoláb beköté szemeit. Eldördült a három lövés, de — ugyanazon pillanatban Streith elalélt, hanyatt esett s a lövések csak rézsut hatottak mellébe. — Iszonyúan vérzett, de élt, mert kezeivel és lábaival mozgott. Ekkor előléptek a hátralékban álló vadászok, puska csöveiket egészen a főre irányozva lőttek s a koponya szét lön robbantva. Rémitö látvány! Itt a szétroncsolt fejű hulla, — köröskörül a szalmán szétlocsolt agyvelő részei. A fehér kendőnek csak foszlányai látszottak ! Rémitö látvány! A hulla koporsóba lett helyezve s a ferenczvárosi temetőben eltakarítva. Ott nyugodtak hamvai, mig a többi 1848—49-iki vértanukkal együtt a mostani díszes közös sírba el nem helyeztettek Budapesten a kerepesi temetőben. Nyugodjanak ott békében hamvai s lelkének fényeskedjék az örök világosság. Streith Miklós méltán sorozható a magyar nemzet vértanúinak sorába! Örök emlékül legyen itt az is megemlítve, hogy árulója, Czigler Antal, bogiári jegyző részint lelkiismereti furdalás, részint több rendbeli csalás és sikkasztás következtében mint öngyilkos végezte be gonosz életét. E szép életrajzot, vagyis inkább megemlékezést a vértanúnak egykori kedves káplánja, szenvedéseiben bajtársa, tehát szem és fültanu, König Mór, későbbi székesfehérvári kanonok irta s mi azt szószerint a „Gyászlapok“-ból vettük át. D«-- PADOS JÁNOS. Orvos és áldozár. IXma-Földvárott, Tolnamegyében született 1820-ban. Iskoláit Budán, Kőszegen és Pesten végezte. A székesfehérvári papnöveldébe fölvétetett 1836-ban; 1841-ben b. e. báró Barkóczy székesfehérvári püspök udvarában adott neki alkalmazást, hol mint tollnok és püspöki szertartó 3 évet töltött, s azután áldozárrá fölszenteltetvén, Duna- Bogdányba küldetett káplánnak. A hely igen jól volt választva. Egészen megfelelt a fiatal ember kedélyének, lelki hangulatának. Egyfelől a visegrádi várrom, mely Bog- dány tőszomszédságában fekszik, másfelől a gyönyörű vidék, a Duna, a Scanned by CamScanner — 42 —