Székes-Fejérvári Naptár, 1894 (22. évfolyam)

Irodalmi rész

jelölte ki „választott tanszakul“ a műegyetemi tudományokat. Ez Pinkász Sándor, veszprémi születésű izraelita fiú volt, a kiről nem tudom, mire vitte ezen a pályán.

Tizenöten jogásznak készültek, heten papnak, négyen orvosnak, hárman gazdásznak. A harmincz ifjú közül többöl erdemes, munkás polgára vált a hazának: Wekerle Sándor és Schmidt József emelkedtek ki a közéletben.

Szép és a férfias barátság igaz hivei előtt felemelő az a viszony, mely e két rokoniélek között szövődött. Valódi nemes és benső barátság volt ez már abban a korban, midőn a könnyüvérü ifjuember még csak pajtáskodni szokott. Talán akkor támadt ez már szivökben, mikor együtt futkostak az illatos mezőn, mert hiszen e barátság szálai visszanyúlnak egészen a zsönge korba. És ezek a szálak a diák-élet verőíényes időszaka alatt erősödtek meg annyira, hogy az élet küzdelmei nemcsak nem szakították azokat szét, de lánczczá kovácsolták.

Az ötödik gimnázium poros padozatát tiportam akkor, mikor a két jó barát az érettségire készült. Magas, tagbaszakadt, erős legény volt mindakettö. És már akkor megnyilatkozó fényes tehetségük érdekes harmóniában volt izmos, formas alakjukkal, melylyel nekünk, kisebb diákoknak, különösen imponáltak.

Wekerle Sándor arczban is igen szép fiú volt, (valóságos görög pásztor-szépség.) s nemcsak az apáczákhoz járó csemete lánykák, hanem már a menyecskék szeme is megakadt rajta. Azon a hires ladányi majálison, melyen Endrödi Sándor (akkor hetedik osztályú tanuló, de a diák- Parnasszuson már ünnepelt poéta) mérte a bort és a Bernát czigány ropogós csárdásaira pörgette nagy szilajul a szép Luhicát, a szép Wekerle Sándor irigységet keltő hóditást tett.

Azt a sikert, mely bohó emlékként talán még ma is pajkosan kacsintgat feléje a múltból, velem együtt sok diák jobban irigyelte tőle, mint azt a kitüntetést, melylyel tanárai elhalmozták. Talán épp azért, mert fölkeltette bennünk az ártatlan irigységet, imponált valamennyiünknek.

Mert szemefénye volt — igazan mondva — az egész gimnáziumnak. Valóságos vezér, olyan párttal, minővel az önzéstelen szeretetet, a rajongásig menő ragaszkodást illetőleg ma sem dicsekedhetik; ma, mikor egy ország ünnepli őszinte lelkesedéssel.

Az a diákszeretet, melylyel akkor köriilrajzottuk, illetetlen vqltmin- " den földi salaktól. Naiv, aminö csak egy diák lehet, szűzies, mint a virág hamva. Ilyen érzelmek a politika hideg légkörében meg szoktak fagyni.

Arról a harmincz tanulóról, kik Wekerlével együtt tettek érettségit,

Koller István zalamegyei birtokosnál igen érdekes fényképet láttam.

Ezen a fényképen Wekerle Sándor a kiemelkedő központ. Mellette az ö- 34 —

Scanned by CamScanner