Székes-Fejérvári Naptár, 1894 (22. évfolyam)
Irodalmi rész
Laura gyengéden eltávolított magától; a beköltözött halál komolyságára figyelmeztetett, melyről csakugyan nagyon megfeledkeztem. Nem gondoltam a koporsóra; a tüzes ifjúság még a kataklizmák között is megköveteli részét az életből és a boldogságból! . . . így rabolták el az én örökségemet. „Budapesti Hírlap“ 1893, api*. 20. 108. sz. V Сф ___ ___ yö I9S9 .. шшшш ж X i 4 res lett a bölcső. Elment kis lakója, Alig hogy meghozta szegénykét a gólya — Elment s nem tér vissza. Olyan, olyan árva az a kicsi párna Es még mintha most is, csak ö reá várna: Szüle könyjét iszsza. De ki szállhat pörbe, nagy Isten, tevéled? Mely ész érheti föl te szent bölcseséged? Ez a világ sorja! Ha tavaszi erdőn letörik a bimbó, Sok ezredmagával zöld bokrokon ingó, Ugyan ki gyászolja ? Ha pelyhes madárka megdermed fészkébe, Ha pillangót zápor ver a földre — s vége, Ki tartja azt számon? Ha a rózsaszirmot vihar elsodorja, Ha gyémánt harmatcsöpp belevész a porba, Ki mondja, hogy: „Bánom“ . . . ? A tejúton egy kis csillag kihunyását, A réten egy gyönge fűszál hervadását Vajh, ki veszi észre? ^ A nagy mindenségben ha támad egy élet, Vele együtt kél a halálos Ítélet: Ez mindnyájunk része. S mégis azt a csöpp kis gödröcskét a párnán, A mit az a gyermek ottan hagyott árván, Nem tölti be semmi! Hiába jön a hit balzsamos malaszttal, Hiába gyógyitgat, hiába vigasztal: Fáj egyediil lenni! _ 96 — Scanned by CamScanner
