Székes-Fejérvári Naptár, 1892 (20. évfolyam)

Irodalmi rész

Naiv.

Hgy vendéget tartóztatnak bizonyos úri háznál.

— Be kérem, — szabadkozik az, — hisz reám nem készültek.

— Nem tesz az semmit, — szól a legkisebb lányka — majd oda adom a kisasszonynak azt, a mit a cziczának szoktam adni.

Ez is védelem.

— Istók, nagy baj van, — mond az ispán egy lomha Öreg béresnek, — kend mindig a legutoljára megy ki a dologra.

— Uhum; de mindig én jövök haza legelébb — védekezik önelégülten a béres.

Képletes válasz.

Mulatságba hívták a fiatal theológust.

— Nem mehetek, mert nagyon gyenge vagyok, — szabadkozott az ifjú, — el sem tudnék menni.

— Majd elviszem én a hatomon, — biztatja a hívó.

— Nem vagyok én juhász, — volt az elutasító válasz.

A játék-asztalnál.

Kibicz. Hogy megy?

Játéko s. Jól.

Kibicz. Hiszen összes pénzét elvesztette már, hogy mehet akkor jól? Játékos. Éppen azért megy jól a pénz.

Régi nóta.

A Bach-korszak alatt maga elé idéztette a megye-fönök a czigány- primást; mert nagy ám az ö vétke: csárdásfélét merészelt huzni az utczán.

— Te czigány, ti valami uj nótát húztatok, pedig azt én már szigorúan betiltottam.

— Dehugy huzstunk, dehugy huzstunk, nagyságos miltuságos uram; esünk ágába sincs uj nótát csinálni.

_ Hiában tagadod, mert magam is hallottam.

— Hát ugyán melyik vót ázs, idezs-kedves miltuságos uram?

— Hát az, a melyik úgy kezdődik, hogy: „Jaj de hunczut . . .«

— Ázs? ázs uj nóta? nágyon régi nóta ázs már míltóságos uram.

— 84 —

Scanned by CamScanner