Székes-Fejérvári Naptár, 1892 (20. évfolyam)
Irodalmi rész
mert én több vagyok, minden fajtájánál. — Ö nekem csak fekete gyász, hanem te... Te. aranykalász, hej, ha téged úgy nem szeretnélek, mint a hogy szeretlek !... Átfogta jobbjával Boriska derekát, oda lmzta magához, rátette a fejét annak a keblére, mintha csak a szive dobogását akarna hallani; a lány is kipirult orczáját a Pali orczájára tektette. Sokáig állhatták igy. — Én nem tudom; részeg lettem én is az ö mámoruktól. — Hanem fölriadtunk mindhárman egyszerre! — Dehogy? hát igy — bcstelelke ! — Csikorgatta fogát Péter János, kidülyedt szemekkel, a szeretők közé ugorva. — Nem rosszul sejtettem! Czigány kell neked? — s lánya karját megmarkolva, lependeritette a kert közepére. — Hej, hogy... Ha nem félnék, hogy beszéd lesz belőle s az én becsületem csordul vele, hogy itt fogtalak, fattyú! levernélek, mint az ebet. — Meg ne lássalak itt többet! Ezzel Boriskához fordult: — Takarodsz be ? — Erre neveltelek ? — Majd gondoskodom én, a ki megőrizzen; a ki bottal tanít meg, hogy .. . Be előttem. Ette a méreg a gazdát. Jussa volna hozzá s mégsem verheti meg egyiket sem; még csak nem is káromkodhatik kedvére, teleszájjal, mert tiltja a becsülete: lármát csapni a dologból. Ott maradt a fiú; állott, bámult; nem igen tudta, hogy mi történt vele? De még jómagam is megilletődtem. behúzódtam a fii közé, s végig vonult lelki szemeim előtt e két ember gyermekkora. Nem kellett még akkor félni a világ nyelvétől, mikor hármasdiban malmot csináltak a patakon. Ä Pali lníga hordta hozzá a sarat, Boriska a köveket s a fiú építette fel. Hát még a sok papiroshajó, mely a patak fodros hátán siklott tova! ők pedig sikongatva futottak le a parthosszán, hogy a kis szökevény liajórajt elfogják. Igaz, hogy járta utána a büntetés; de legfájóbb volt Boriskánab a büntetések között, mikor édes apja egyszer szolgálni küldte: Elment a kapuig, kimenni nem tudott, nem érte fel a kalincsot; de meg hova is ment volna? Nagy barna szemeit körülj ártatta az égbolton, aztán elpityeredve visszafordult, hátán kis batyujával. Bent megfogta apja kérges kezét s megcsókolta. Nem találtam meg az utat az Istenkéhez, nem tudok oda menni: bocsásson meg édes apám. Egyszer aztán, mikor egy nagy fényes szivárványtól áthidalva látta az eget, hogy futott sikongatva: — Ott az égi mesgye, j érték ! — 60 — Scanned by CamScanner
