Székes-Fejérvári Naptár, 1889 (17. évfolyam)
Irodalmi rész
— 80 — Az utolsó akarat. Vőlegény: Azt akarom, hogy az esküvő pont 10 órakor legyen. Aztán fényes ebédre ülünk, a melyre a többi közt három régi jó barátomat is meghívtam, — végül . . . Anyós (leányához): Ejnye, de sokat akar a te vőlegényed! Menyasszony: Hagyd el anyám! Ez lesz szegénynek úgyis az utolsó akarata. Uj vásárlási mód. Rendőr (Náczihoz, egy ismért tolvajhoz, ki a vásáron épen most lopott egy pár csizmát): No hát Náczi, merre az ut? Náczi: A városba. Rendőr: Lám, lám, uj csizma. Náczi: Igenis, uj csizma. Rendőr: És hol vetted ? Náczi: No hát vettem magamnak. Rendőr: És mennyibe került ? Náczi: Biz én nem kérdeztem. Suszter-inas egy pár csizmát tartva kezében — a liberiás inashoz szólva : — Meghoztam a nagyságos urnák a csizmáit. — Meghoztad ? — hadd lám — hát a számla hol van ? — Számlát nem hoztam, mert előre ki lett fizetve, — mond a suszter-inas. — Előre kifizetve ?! . . . akkor nem a mienk! A balatoni halász. Nagy viharban akart egy utas átkelni a Balatonon. A halász előre kérte a pénzt. — Miért fizessek előre? Vigyen át először. — Hja kérem, ilyen förtelmes időben nem tudhatjuk, hogy nem veszünk-e oda. Azért csak kérem a pénzt előre. Valódi kor helyek. Két úri ember tisztességesen leitta magát és az egyik már az asztal alatt feküdt, midőn a pinczérnő épen friss sört hoz. — Te Gyuri, kelj föl, friss sört hoztak! — Édes komám, inni már nem tudok, de öntsd a fejemre. Scanned by CamScanner
