Székes-Fejérvári Naptár, 1889 (17. évfolyam)
Irodalmi rész
78 Ismerik egymást. Vizsgáló biró: Vádlott, én ngy veszem észre, hogy az ön vallomása sok tekintetben nem egyezik meg vádlotttársának előadásával. Hogy van ez? Vádlott: Elhiszem azt, mert az is hazudik. —• No nagyon jó, hogy jöszsz! — mondja egy igen csúnya asszony hazatérő férjének, — úgy megijedtem előbb, valaki benézett az ablakon! — Vigasztald magadat kedves feleségem, biztositlak, hogy az jobban megijedt mint te! Soh’se válogasson. Egy alföldi faluban a pap, hogy az őszieket elvethessék, esőért imádkozott. A mint azonban az ima ezen részét mondja: . . . „Adjál Uram nekünk egy áldásdús csöndes esőt“ . . , nagy sebbel-lobbal közbekiált az egyik gazda: — Soh’se válogassék fő tisztelendő uram; akármilyen esőt adjon ő szent felsége, csak adjon. Egy gőgös hétszilvafás azzal akarta családja régiségét bizonyítani, hogy nagy kevélyen házának megbámult falaira hivatkozott. Meghallja ezt az ott ténfergő czigány, örömtől sugárzó arczczal odaugrik s igy szól: — Nágyságos uram! akkor hát én még régibb familiából való vagyok, mert nekem nemcsak a házsam, hanem a bőröm is ugyancsak barna. Egyszer a már rég ideje leégett „Griff madáréhoz czimzett vendéglőben beszélgetésbe eredt Bernáth Gazsi egy túl diákos fiatal emberrel. A beszélgetés folyamában fölkiált a fiatal ember: — No hát nem úgy beszélek én, mint egy könyv? __ Oh nagyon is úgy — feleié Gazsi, — és megérdemli, hogy szamárbörbe kössék. Különös. — Waj geschrieen! — kiált az uzsorás, mikor meghallja, hogy egy adósa főbe lőtte magát. — Waj geschrieen! Magát lőthe főbe és mégis engemet tonált! Scanned by CamScanner
