Székes-Fejérvári Naptár, 1889 (17. évfolyam)
Irodalmi rész
72 Nyakrafőre hazudik a „régi baka“ a körül álló uj nemzedéknek: — Hej mikor mi Taliányországba azon a magas hegyeken jártunk, zsákszámra szedtük a csellagokat! — Hát a fiastyukot mért nem fogták meg kedtek? — Megfogtuk volna, kergettük is, hanem a gönczöl szekere alá bujt. Az állatseregletben. Allatszeliditö (egy ketrecz előtt állva, melyben oroszlánok és farkasok vannak) Száz forintot adok annak, a ki be mer menni ebbe a ketreczbe! Egy paraszt: Én bemegyek egymagám! Allatszeliditö: Valóban? — maga merné életét koczkára tenni? . . . Paraszt: Igen, de előbb hajtsa ki onnan azokat a bestyiákat! . . . A borotva. Gazsi bácsi borotválkozni akart. Azonban mielőtt végleg megször- telenitette volna ábrázatját, a beretva eltört. — Asszony! — kiáltott feleségére. — Mi kell hát megint, te vén borkulacs? — nyájaskodék az oldalborda. — Jöjj ide és beretválj meg. — De hát mivel? — Mivel? Hát a nyelveddel, hiszen az úgyis olyan éles, mint a beretva. Félreértés. Az uj könyvelő, ki cseh származású és Cz illáknak hivják, bemutatja magát a főnöknek. A következő párbeszéd fejlődik ki köztük: Főnök: Ön tehát az uj könyvelő! örvendek a szerencsének. Mi a neve, kérem? Könyvelő: Czihák. Főnök: Adj isten egészségére. Sértett önérzet. Biró: És le meri tenni erre az esküt? Iczig: Lemerem-e? Szeretnék én ólját hallani, a mire én meg ne mernék eskhödni! Scanned by CamScanner
