Székes-Fejérvári Naptár, 1889 (17. évfolyam)
Irodalmi rész
70 Czélba tanították lőni a czigány ujonczot, hanem a czéltáblául szolgáló kapnt sohasem bírta eltalálni. Pirongatta is érte a százados, mire válaszolt a regruta: — Minek is línék oda, vitéz s kapitány uram. Azs ellenség nem mind á kápun gyün be, hát a ki a kapu mellett iparkodik befeli, azs semmit se kapjon * ? Feledékenység. — Nem hiszi uram, mily feledékeny vagyok egy darab idő óta! — Úgy, az jó jel volna rám nézve, ha adna nekem kölcsön száz forintot. Katonai reglement. Előfordult már az az eset, hogy a legénységből — fürdés közben — néhányan benn föladtak — ezután ennek csak a kijelelt helyen szabad megtörténni. — Nagysád szabad kérnem . . . — Sajnálom, de nem tánczolok Walzert. — Úgy megengedi, hogy mulattassam. — Oh kérem . . . akkor inkább tánczoljunk. Miért fütyül a gőzös? — Soha sem tudom kitapasztalni, minő renddel szokott ez a gőzös fütyülni, — szól egyik mezei munkás pajtásához. Lám, most is fütyül, pedig mennyire van még az állomástól. — Fütyül ám, — mond a másik, — mert elmaradt a kutyája. k — Hersch! Hersch! Ha láthlak thégedet, azt gandalom, láthok egy egész vadászat. A the neved Hersch, a lövész-ótczába laksz, a pofád olyan mint egy rókháé, magad pedig vagy egy khotya! — Mit khóstál ez a resztli kharton! — Négy forint. — Én adhok magának egy farint ütvén krajczár. — Antal, dobd ki azt a gazembert! Megtörténik. A kidobott bedugja fejét az ajtón és bekiált: — Akharja érte két farint, — mielőtt megyekh? Scanned by CamScanner
