Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1943

Dr. Koronczay József egészségtantanárt és iskolaorvost a nm. VKM. körzeti iskolaorvossá nevezte ki, és a székesfehérvári tankerület tanulmányi felügyelője lett. Megbízatása következtében meg kellett válnia Intézetünktől, melyben az egykori tanítvány 36 éven át hűségesen szolgálta a magyar ifjúság egészséges életre való nevelésének szép feladatát. Köszönjük neki az itt töltött 36 munkás esztendőt és őszintén örülünk, hogy a nálunk vég­zett jó munka alapján érdemesült magasabb megbízatásra. — Munkakörét dr. Szentendrey József orvos úr volt szíves vállalni. Új kartársunkat szívesen és örömmel fogadtuk. Ismertük eddig is nemesen gondolkodó egyéniségét és két derék tanítványunk édesapjától bizton reméljük ifjúságunk megértő és szerető irányítását. Katonai szolgálatra bevonult Pallay József rajztanár helyettesítését Nagy Lajosné, Klráldl Mária úrnő a rk. polg. leányiskola r. tanára volt szíves vállalni, akinek ezen áldozatos készségéért mindnyájan hálára vagyunk kötelezve. Denklnger Jenő testnevelési tanár 1944. febr. 15-től teljesít katonai szolgálatot. Az iskolai év bezárása után dr. Szentendrey József is katonai szolgálatra vonult be. E helyen kívánunk megemlékezni arról a magas elismerésről is, amely­ben a Kormányzó Úr Őfőméltósága az Intézetet két tanárának megdíszíté­sével kitüntette, amikor Mészáros Gellért ig. helyettesnek 1943. jún. 30-án, Mohay Ádám tanárnak pedig 1943. dec. 31-én a » gimnáziumi igazgató«-i címet adományozni méltóztatott. Mindkét társunkat ért magas' kitüntetést az érdemes szerzetes tanári rend iránti megbecsülés és az eredményes munka elismeréseként fogjuk fel. Szívből kívánjuk, hogy a kitüntetetteknek az elis­merés a további munka lendületét adja meg, s az örömöt, amelyben mindnyá­jan egész lélekkel osztozunk! Az örömhír mellett a szomorú közlése is kötelességünk. A mult év decemberében az örök békesség hónába tért Miller József prelátus-kanónok, iskolánk püspöki biztosa és egyik leghűségesebb tanít­ványa. Lelkének összhangja és vallásos meggyőződése, túdásának alapossága, beszédének lenyűgöző ereje és akaratának nemessége elég korán a keresztény magyar nemzeti politika úttörőjévé, harcosává, majd irányítójává avatja. Zichy Nándor gróffal résztvesz a néppárt megteremtésében, és együtt dolgozik a magyar társadalmi viszonyok ker. szellemű átalakításán s a nemzetiségi kérdés rendezésén. Megalapítja és egy ideig szerkeszti a ker. politikai meg­mozdulásnak első sajtóorgánumát: a Fejérmegyei Naplót. Később az »Al­kotmány® napilapnak lett a szerkesztője. — Rendkívüli egyénisége, elvhűsége sok tisztelőt szerzett széles e hazában. Szerette őt mindenki, de ő is szere­tett mindenkit. Különösképen is nevelő iskoláját, ahova fiatalságában épúgy, mint élete alkonyán örömmel, gyermeki boldogsággal tért haza s amelynek diákemlékeiről, pedagógiai szakoktatásairól annyi érdekeset és értékes adatot tudott megőrizni. Emléke mindenkor áldott lesz előttünk! Elárvult örökét dr. Büttner Ferenc apát-kanonok úr vette át, ki szintén Intézetünk növendéke volt. Szeretettel üdvözöljük megbízatásában ! A tanári testület létszáma az igazgatóval együtt 18; ebből 13 a Cisz­terci Rend tagja (12 okleveles rendes, 1 okleveles helyettes tanár), 2 állami kisegítő fizetéses okleveles világi rendes rajz-, ill. testnevelési tanár, 1 világi okleveles rendes tanár, 1 iskolaorvos-egészségtan tanár, 1 miniszteri rende­lettel beosztott óraadó tanár. — 12 - -

Next

/
Thumbnails
Contents