Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1941

iskola a nemzeti élet, az állampolgári, a művészi, a gazdasági, a társadalmi, a közösségi élet számára, hogy majdan, ha az »éretten« kikerült, férfivá fejlődő ifjú bekerül a nemzetet kitevő közösségbe, minden vonatkozásban megállja a helyét, vajúdó korunkban még inkább, mint valaha. I Valláserkölcsi nevelés. Valláserkölcsi nevelésünk közvetlen célja a ke1 gyelmi eletet elo s apostoli buzgosaggal es munkakedvvel telített s erre a munkára fel is készült diáktípus kialakítása: olyan diák, aki szent magyarságot él és lelkez. Hogy tanulóink kegyelmi életének folytonosságát fenntartsuk, hogy a hűséges kötelességteljesítést, a kitartó önfegyelmezést, a lelkes és eredményes apostolkodást velük beidegeztessük és az ehhez szükséges természetfeletti erőt számukra biztosítsuk, szorgalmaztuk a kegyelemeszközök használatát, a szentgyónást és szentáldozást s erre nemcsak a kötelező öt alkalommal (a tanév elején, Szent Imre ünnepén, karácsony előtt, a lelkigyakorlat alkalmával és a tanév végén), hanem minden vasár- és ünnepnapon, sőt köznapokon is módot nyujtottunk nekik. Tanulóink egynegyede hetenként, kétharmada legalább havonként áldozott, naponta átlag 15. Főkép a serdülő korban levőket állandó lelkiatya választására szoktattuk rá. A vasárnapi exhortációk vezető gondolata az Isten országának építése volt: a fiúk lelkében és kifelé, hogy Krisztus titokzatos testébe eleven és tevékeny tagként beilleszkedve, eggyé tudjanak válni a katolikus közösséggel az oltár körül, a katolikus gondolatban és a segíteni igyekvő szeretet által. A magyar Katolikus Akció munkájába belekapcsolódtunk a káromkodás elleni küzdelem megszervezése által (a fiúk 160 drb. plakátot, 1000 drb. röpiratot és 1000 drb. szentképet vettek meg és helyeztek el, illetve osztottak szét alkalmas helyeken, vagy arra rászoruló egyének között); a vasárnap megszentelését szorgalmazva a felnőtt ismerősök között, az ádventi és böjti időszakban pedig a vallásos tárgyú konferenciákon és a lelkigyakorlaton való részvételt s a szentségekhez való járulást mozgatva főkép a férfiak körében. Szentséges Atyánk 25-éves püspöki jubileumával kapcsolatban nemcsak szentbeszédben hódoltunk előtte, hanem jóformán kivétel nélkül az összes fiúk őszinte gyermeki szeretettel kisebb-nagyobb »lelkicsokrot« is ajándékoztak neki. A tanítást mindig imádsággal kezdtük és végeztük. A déli harangszóra is imádkoztunk ezzel a bevezetéssel: »lmádkozzunk hősi halottainkért és a harctéren küzdő katonáinkért!« Az iskola előtti téren folyó építkezés és ennek következtében templomunk nehezebb megközelítése miatt ebben az iskolai évben a melegebb hónapokban sem tudtunk köznapokon közösen menni szentmisére, de mindennap alkalmat adtunk tanulóinknak szentmise-hallgatásra és sokszor ajánlottuk az előadás előtti szentséglátogatásokat. Az említett körülmény folytán az éveken át gyakorolt és lélektanilag jól bevált, változatos szentmisehallgatási rendszert sem tudtuk folytatni, vasár- és ünnepnapokon azonban nagyobbrészt közösen kapcsolódtunk bele az oltár áldozatába a liturgikus imák hangos recitálása és az előírt énekek éneklése által. Pünkösd ünnepén alapos előkészítés után 39 tanulónk vette fel a bérmálás szentségét. Március 19—22. napjain tanulóink két csoportban és a hagyományos napirend szerint lelkigyakorlatot végeztek. A négy alsó osztály lelkigyakorlatát Kisteleki Antal öregdiák, belvárosi káplán, a felső osztályosokét Dr. Naszályi Emil, ciszterci noviciusmester, theológiai tanár vezette. — 44 —