Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1940

Kaszap István, a diák.*) Csak a nagy emberek születése napját szoktuk haláluk után is nyilvántartani. S ha egy húsz évet sem élt fiatalemberrel szemben tartjuk illendőnek, hogy születésének 25. évfordulóján a nagy nyilvánosság előtt kegyelettel emlékezzünk róla, mert máris ezrek, sőt százezrek szívében gyulladt ki az iránta való tisztelet és bizalom mécsese, akkor ez annak a bizonyítéka, hogy az illető — még akkor is, ha az átlagember mértékével mérve semmi kiváló tettet nem művelt — rendkívüli egyéniség volt, akinek a nagysága az évek távlatában egyre nő, s az emberiség halhatatlanjai, az eszményképek világába lépett. 1935. december 19-én d. u. 5 órakor gimnáziumunk Mária-kongregációja karácsonyelőtti utolsó összejövetelét tartotta. A naplóvezető fiú e szavak*) A március 25-i emlékünnepen elhangzott beszéd. Kaszap István, a szentség hírében elhunyt ifjú, Székesfehérvárott született 1916. március 25-én. Itt tanult, innen ment a Jézus-Társaságba, ahonnan 14-hónapi példás viselkedés után egészségének helyrehozása végett újból visszakerült Székesfehérvárra a szülői otthonba. Bár itt is halt meg 1937. december 17-én, lélekben mindig a Jézus Társaságé maradt, amely'viszont halála után is a maga gyermekének tekinti őt. A szerzetben hamarosan betegeskedni kezdett, rengeteget szenvedett, s a leggondosabb gyógykezelés sem tudott segíteni rajta. Lelke azonban egyre szebbé, gazdagabbá, szentebbé, szeretettel telibbé és apostolibbá lett, élete pedig engesztelő áldozzattá a bűnösökért Jézus Szentséges Szívének. Életét és lejkivilágát sikerülten mutatja be P. Endrődy László S. J. teológiai tanárnak két könyve: Életet Krisztusért és a >Szeretettel—szenvedéssel*, a személyével kapcsolatos rendkívüli imameghallgatásokat pedig részben életrajzának újabb kiadásai, részben a Manréza című időszaki lap.