Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1940

Rendkívüli rajz. Heti óraszám: 2. Résztvettek: Budavári Tamás, Falkay Gyula, Gulyás Kálmán, Harasztossy Albert (1. félév), Morva Kálmán, Ocsipa László, Petró Károly, Vajda Vince V. osztályú, Balogh Ervin, Bayor Alfréd, Fonó József, Horváth László, Scherer Endre, Susánszky Károly, Velenczei Ferenc VI. osztályú, Pallay István VII. és Kőnig Károly VIII. osztályú tanulók. A tanulók nem merev, de a haladás irányát gondosan vezető tanmenet alapján dolgoztak. A feladatok sokfélesége módot nyújtott a művészi hajlandóság kibontakozására, mégis a feladatok nagyrésze, általánosabb szempontokra való figyelemmel, a dolgok formai, arány és szerkezeti megértéséhez akarta vezetni a tanulót. A melegebb idő beálltával a rajztermi munkát szabadban való rajzolás váltotta fel; néhány ilyen szép és eredményes dolgozó-kirándulás zárta le az esztendőt. (Prukner Ferenc.) Ének és zene. Intézetünk zenei életének három fontos megnyilvánulása van: az osztályénekórák, a karének és a zenekar. Minthogy egy iskola zenei neveléséről csak úgy szerezhetünk magunknak áttekintést, ha szemügyre vesszük mindazt, amit az iskola a tanulók zenei műveltsége érdekében tesz, egy fejezet alá foglaljuk Évkönyvünkben a zenei nevelésről szóló beszámolót. A mostani tanterv, sajnos, nem gondoskodik eléggé a gimnáziumba járó ifjúság zenei neveléséről. Énektanítás csak az első három osztályban van; a harmadikban csak heti egy órában. Tehát ép akkor, amikor az alapismereteken túljutottak és tudásuk kezdene gyümölcsöt hozni, megszakad az énektanítás. Még sokkal rosszabb volt a helyzet néhány évtizeddel ezelőtt, mikor egyáltalában nem volt rendszeres énektanítás az osztályokban, és lelkes énektanároknak, akik eredményt akartak elérni az iskolai énekkarral, az énekkari órák egy részében kellett a legszükségesebb alapismereteket megadni. így persze szó sefn lehetett tervszerű hang- és hallásfejlesztésről, ritmusgyakorlásról, de voltaképen semmiféle zenei kultúráról sem. Hiszen az énektanítás a zenében rejlő szépséget akarja feltárni a fejlődő gyermeki lélek előtt, ki akarja fejleszteni azt a mindenkiben szunnyadó zenei öntevékenységet, melynek segítségével megérti és átéli a zene klasszikus alkotásait, hogy így kedélyét gazdagítsa, Ízlését fejlessze, lelkét nemesítse. Minden fiú szeret énekelni, zenélni; gyermekkorunkban minden gátlás nélkül engedtünk ennek az emberi lélekbe oltott mély ösztönnek, mikor együtt énekeltünk a mezőn játszó pajtásainkkal, vagy édesanyánk altató dalai zsongtak fülünkben. Miért szégyenlik a felnőttek az éneket templomban, munka közben, vagy a családi otthon meghitt körében ? Azért, mert a mai felnőtteket az iskola nem tanította meg arra, hogy meglássák és megérezzék a zenében a szépet. Mai magyar társadalmunk élete, sajnos, kedélytelen élet, mert száműzték belőle az éneket és zenét. (Mert a cigány melletti mulatozást ma már senki sem tartja komoly zenekultúrának!) Ennek az iskola volt az oka, mert nem tanított zenét és éneket. Ma már tudjuk azt, hogy az ének a kedély anyanyelve és magyarságunk érdekében egész iskolai nevelésünket át kell szőnünk a magyar népzene örök értékeivel. Magyar zenekultúrát, zenei köztudatot csak úgy teremthetünk, ha az egyetlen magyar klasszikus nyelvet, a népzenét tanítjuk iskoláinkban. Aki az iskolai énekórákon népdalaink remekbekészült formáin át érezte meg azt, hogy mennyi szépség rejlik akár — 62 -=