Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1939

Fiatal fővel, reménnyel, tettvággyal és bizakodással eltelve indultunk el és ma, négy évtized elmultával, megritkult létszámmal, fehér hajjal jöttünk el ide, hogy számot adjunk életünk folyásáról és megfürösszük lelkünket a régi szép emlékek napsugarában. Sokat elszólított már magához az egek Ura, de ezek nevében is elmondhatjuk, hogy bárhová is állított bennünket a Gondviselés kifürkészhetetlen akarata, mindenütt iparkodtunk helytállani és dicsőséget szerezni a ciszterci öregdiákok nevének és szellemének. Arra törekedtünk egész életünkben, hogy majdan a pálya végén elmondhassuk mi is a zsoltárossal: >Jó harcot harcoltam, a futást elvégeztem, a hitet megtartottam és hiszem, hogy eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megad majd azon a napon az Úr, az igaz Bíró.« Most, amikor negyven esztendő után megint itt állunk ebben a teremben, nem hoztunk aranyat, tömjént, vagy virágokat, de elhoztuk a szívünket, amelyben az egykori fáradhatatlan magvetők palántái kikeltek. Szeretettel és hálával emlékezünk meg jóságos tanárainkról, akik belőlünk embereket neveltek. Anyánk után talán legtöbbet nekik köszönhetünk az életben. Ok tanítottak meg imádni Istent, szeretni a hazát és megbecsülni a becsületes embereket. Nekik köszönhetjük az életben elért eredményeinket is. Ebben az ünnepélyes pillanatban, amikor egy hosszú emberi élet minden emlékét újból átéljük, a hála és köszönet hangján kell róluk megemlékeznünk. Sajnos, csaknem kivétel nélkül elköltöztek már jóságos tanáraink az égi hazába, de megtartotta számunkra a Gondviselés azt a tanárunkat, aki talán a legjobban a szívünkhöz volt nőve: Kapossy Endre cir.-t, a jelenlegi szentgotthárdi perjel urat. Nagyságos és főtisztelendő Perjel Úr! Az Ön nagyrabecsült személyén keresztül köszönjük meg egykori kedves Tanárainknak, hogy Isten félelmében és hazaszeretetben neveltek bennünket; köszönjük, hogy tudásunkat belénköntve, dolgozó polgárokat adtak a hazának. Lelkünk mélyéből, gyermeki szeretettel és soha meg nem szűnő hálával köszönjük, hogy eljött közénk a mai napon, mert jelenléte elfeledteti velünk négy évtized minden búját-bánatát és visszavarázsolja, visszaragyogja a régmúlt édes-bús emlékeit, a negyven év előtti diákévek minden ízét és örömét. Áldja meg az Isten bőséges kegyelmével, hogy még igen sokszor együtt lehessen hűségesen ragaszkodó egykori diákjaival. Szeretettel köszöntjük a hazafias magyar ciszterci rendet, annak jelenlegi apáturát, továbbá a fehérvári gimnázium mostani igazgatóját: Gálos Bernát főtisztelendő urat, a tanár urakat, akik meggyőződésünk szerint épen olyan szeretettel végzik a vadócba rózsaoltás lélekemelő magasztos hivatását, mint egykori elődeik, a mi kedves tanáraink. A magunk részéről Ígérjük, hogy jövőben sem leszünk méltatlanok ehhez az iskolához, amelyből negyven évvel ezelőtt kikerültünk. Végezetül pedig hozzátok fordulunk kedves ifjú barátaink és utódaink, akik még ezután léptek ki az életbe az iskola padjai közül. A mult és jelen üzen most szavaimon keresztül a jövőnek. Tudjátok, hogy több, mint húsz esztendeje babiloni vizek szolgatükrében bujkál a magyar élet tört arca. Szétdúlt húrok halotti ritmusokat árasztó dalaiból csapzik ki a fájdalom és a csillagok éjszakai békéjét a gond rögeire zúzza szét a kenyértelen bánat. Trianoni kriptánk fedelének jókora darabját sikerült ugyan a legutóbbi két évben letörni, azonban a feladat nagyobbik része még hátra van. Szomorú és sivár volna a jelen, ha nem bíznánk és remélnénk a jövőben. És ez a jövő, a magyar jövő ti vag)tok. Szemünk, a hazáért aggódó magyar szem rajtatok lesz! Hiszen ti vagytok a jövő hite és reménye a magyarságnak. Vigyázzatok életetek minden lépésére, mert egy nemzet kéri számon életetek minden tettét. Meg ne tántorodjatok soha. Istenbe vetett hit és lángoló hazaszeretet legyen minden gondolatotok. Kötelességteljesítéstekben ne csüggedjetek. Vegyetek példát az öreg diákoktól, akik ma előttetek állanak. Magas egyházi, katonai és polgári tisztségek viselői, békében és háborúban helytálló, gerinces magyarok ők valamenynyien. Itt van előttetek hazánk legnagyobb élő történésze, Szekfű Gyula. Ő a magyar — 75 • —