Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1939
engedett a tanárnak és a feladatok megoldásában a tanulónak. A művészeti rajz tanulói tanáruk vezetése mellett kétszer rajzoltak ciszterci templomunkban is, annak díszítő motívumait, szebbnél-szebb bútorait és faragványait. Ilyen alkalmakkor szó került a templom egy-egy művészi alkotásáról is. Résztvettek: Kovács Endre, Montskó Miklós, Otta Viktor, Pásztorfi János, Stein Miklós, Szőczy Rudolf, Viniczay Iván — első —, Hajdú Gyula, Kovács Tibor, Németh László második, — Farkasfalvi István, Németh István harmadik, — Bódis Ferenc, Gonda István, Tóth János negyedik, — Lányi János, Pallay István hatodik, — König Károly hetedik — és Say Ferenc nyolcadik osztályú tanulók. Rendkívüli rajz. V. osztály. Vezető tanár: Homoki Ferenc. Heti órák száma: 2. Kárpótlás ez a heti két óra azért, hogy a felső osztályokból lassan eltűnik a rajz. A jelentkező tanulók feltétlen érdeklődésből vállalkoznak e délutáni munkatöbbletre; a tanár munkája a tanulók kicsiny létszáma (14) és nagyobb érdeklődése miatt kedvezőbb körülmények közt folyik, mégis sajnálatos a rajzi tanulmányok megszakadása a tanulók nagyobb részénél. A délutáni órák sorsa bizonytalanabb, mint a délelőttieké. Iskolai és más körülmények (pl. télen a fűtés nehézségei) szakíthatják meg az órák egymásutánját. A délelőtti munka fáradalmai, a holnapra készülés gondjai a tanuló megfigyelő erejének élét csorbítják, lendületét és elmerülését csökkentik. A délutáni rajz az átlagos erejű tanulónak inkább a gyakorlás alkalmát tudja adni, mint az előretörést. Mégis szívesen ment a vezető tanár ezekre az órákra, hogy legalább e kis csoportban ápolhassa tovább a látás és a formai szépség kultúráját. Résztvettek: Balogh Ervin, Bayor Alfréd, Fonó József, Gránási József, ifj. Horváth László, id. Horváth László, Macher László (évk. kimaradt), Márkosi Lajos, Nagy Ottó, Radnai László, Scherer Endre, Susánszky Károly, Szabó Alajos (évk. kimaradt), Velencei Ferenc. Ének és Zene. A mai magyar középiskolának két fontos feladata van az ének és a zene terén: meg kell alapozni a jövő magyar értelmiség zenei műveltségét és magyarrá kell tenni zenei érzésvilágát is. Nem tagadhatjuk, hogy a középiskola sokáig mindkettőt elhanyagolta, hiszen az énektanítás volt a gimnázium mostohagyermeke. Amíg a gimnáziumi tanítás egyoldalúan értelmi síkon mozgott, a kedély nevelésére alig fordítottak gondot, pedig az új gyermeklélektan épen a lélek irracionális erőinek felismerésével megmutatta a kiegyensúlyozott egész ember nevelésének igazi útját. Ma már tudjuk, hogy az ének és zene nemcsak egy-két jóhallású fiú kiváltsága, hanem minden fiúnak lelkében ott szunnyadnak azok az életerők, amiket csak zenei élménnyel tudunk kiváltani s élet- és jellemalakító erőkké tenni. A mai iskola tehát minden tanulóval meg akarja kedveltetni az éneket és a zenét. Mai iskolai énektanításunk célja nem az, hogy skáláztassunk és zenei műszavakat tanítsunk, hanem az, hogy eleven zenekultúrát adjunk a tanulóknak és necsak az énekórán énekeljenek, hanem otthon, játék közben, kiránduláson is, mindig jót, szépet és főleg magyar dalt énekeljenek. Mert az volt a gimnáziumi énektanítás másik nagy hibája, hogy az ősi magyar népdal helyett »tandalok«-ra tanította az ifjúságot. Nem is csoda, ha ebben a mesterkélt légkörben elment a kedve az énektől. — 63 • —