Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1939
Hivatalos látogatások. Berkes Ottó kat. főigazgató március 5—8. napjain látogatta meg hivatalosan az intézetünket. Megfigyeléseiről április 4-én tartott értekezleten számolt be a tanári karnak. Dr. Koch Nándor tank. kir. főigazgató február 22-én nézte meg ifjúságunkat és tekintette meg új intézetünket. Dr. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter márc. 14-én megtekintette ifjúságunkat és új intézetünket. Az intézeti énekkar énekszámai keretezték a kedves ünnepséget, Szalay László I. o. t. virágcsokrot adott át Hóman Bálintné zászlóanya számára, Winkler László VIII. o. t. a diákság nevében köszöntötte előkelő vendégeinket. A miniszter úr Ő nagyméltósága kedves szavakkal köszönte meg az ifjúság közvetlen, családias ünneplését. Madocsai Pál tanügyi tanácsos dec. 2-án és április 9 —12-én végezte hivatalos főigazgatói látogatását. Tapasztalatait április 12-én tartott értekezleten közölte a tanári testülettel. Miller József prelátus, iskolánk püspöki biztosa április 15-én és 16-án látogatta meg intézetünket, az összes hittanvizsgálatokon elnökölt és atyai jóságával irányította vallásos nevelésünket. Vallás-erkölcsi nevelés. Nevelő testületünk egységes katolikus világszemlélete kifejeződött nevelő-oktató munkánk minden területén. A Kat. Rt. 76. §-a szerint: »A katolikus gimnázium minden tanárában — akár egyházi, akár világi — elevenen éljen az a meggyőződés, hogy az emberiség legfőbb tanítómestere az Isten fia, Jézus Krisztus. Ő az út, az igazság és az élet. Egyházában ma is él, tanít, megszentel és irányít. Ezért a tanár gondosan ápolja magában a Krisztussal való kegyelmi összeköttetés tökéletességét. Csak így tudja a krisztusi hit világosságát és erejét átsugároztatni tanítványai lelkébe, csak így tud katolikus jellemet nevelni. Csupán akkor várhatunk tanítványainktól katolikus szellemet, ha mi magunk is erre vonzó példával szolgálunk nekik«. Ősi iskolánk e vallásos szellem szolgálatában tevékenykedik, hogy tanítványait az élő istenhitre nevelje, hogy erkölcsi meggyőződésük és cselekedeteik zsinórmértéke mindig az Isten- és felebaráti szeretet legyen. Hogy tanulóink kegyelmi életének folytonosságát fenntartsuk, hogy a hűséges kötelességteljesítést, a kitartó önfegyelmezést, a buzgó és eredményes apostolkodást velük beidegeztessük és az ehhez szükséges természetfeletti erőt számukra bizfosítsuk, szorgalmaztuk a kegyelem-eszközök használatát, a szentgyónást és szentáldozást s erre nemcsak a kötelező öt alkalommal (tanév elején, Szent Imre ünnepén, karácsony előtt, lelkigyakorlatok alkalmával és tanév végén), hanem mindennap módot nyujtottunk nekik. Tanulóink egynegyede hetenként, kétharmada pedig legalább havonként áldozott; naponta átlag 25. Főkép a serdülő korban lévőket állandó lelkivezető választására szoktattuk rá. A vasárnapi exhortációk ez évben a nagyoknál és kicsinyeknél egyaránt különösen hangsúlyozták az Egyházhoz való hűséget, az apostolkodásra való készséget és komoly készületet: Krisztus mindnyájukra számít a lelkek megnyerésében. Szorgalmaztuk és közösen is végeztük a világi apostolokért való imádságot. B. e. P. Bangha Béla Világhódító kereszténység c. munkája alapján a nagyobb fiúknak többször nyujtottunk betekintést a komoly apostoli munkába s ennek különféle módjait gyakoroltattuk velük. — 26 • —