Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1938

jelenlegi állapotáról nyerünk, nem mondható kedvezőnek. Lehet, hogy országos viszonylatban jónak kellene mondanunk, ezt az összehasonlítást azonban, sajnos, nem tehetjük meg, mert hiányzik még országszerte az iskolai évkönyvekben az erre vonatkozó adatközlés. De ha tekintetbe vesszük, hogy városunk nyugodt élete igen kedvező helyzetet teremthetne a zenetanulásra és amellett a Városi Zeneiskola és a képzett zenetanárok egész serege megadják a fokozottabb zenetanulás lehetőségét, határozottan kevésnek bizonyul a zenét tanulók száma. Feltűnik itt elsősorban is az, hogy a zongorát tanulóknak nem egészen fele, a hegedűsöknek egyharmada egy vagy két évi tanulás után abbahagyta a zenét, leginkább azért, mert elment a kedvük. A szülők ilyenkor hiába próbálkoznak meg tanárváltoztatással vagy rábeszéléssel; az igazi ok egyrészt abban van, hogy nem szoktatták mindjárt kezdetben rendszeres gyakorláshoz gyermeküket, másrészt azonban a zenetanításnak abban a nálunk még sajnos mindig divatos merevségében, mely egy tapodtat sem enged a »hivatalosan előírt« akadémiai tananyagból. Tudjuk, hogy a zenét tanuló gyermekeknek csak igen kis hányada lesz zongora vagy hegedűtanár, még kevésbbé művész. Jobb volna talán ezeket könnyebb úton megtanítani a zene szeretetére és a zene élvezetére, mint technikai nehézségek halmozásával a kezdők munkakedvét letörni. Érdekes egy pillantást vetni arra, milyen korban kezdik a fiúk a zenetanulást. A legtöbben kilenc-tíz-tizenegy éves korukban kezdenek zongorázni és hegedülni. Ritkaság, ha egy gyermeket hat-hét éves korában már zenére taníttatnak és tizenhároméves koruk után már alig akad egy-kettő, aki zongorázni, vagy hegedülni kezdett volna. így azután érthető, ha a legtöbb 2-3-4 év óta foglalkozik zeneszerszámával, de felsőbb osztályokban nem ritka eset, hogy valaki 6—8 éve muzsikál. Ezzel szemben csak egy akadt, aki zenei pályára készül. Leginkább hetenként kétszer van zeneóra, főleg a kora délutáni órákban. A zongorát tanulóknak tehát mintegy fele hetenként kétszer félórát, egynegyedrészük pedig hetenként egyszer, ritkábban kétszer, egy órát vesz. A hegedűnél jobb az arány: fele félórát, fele egy órát vesz hetenként kétszer. A zeneórák helye felerészben a zenetanár lakása vagy zeneiskola, felerészben a tanulók otthona, vagy szállása. A legtöbben, akiknek nem otthon van a zongoraórájuk, öt-tíz perc alatt eljutnak a zongoratanárhoz, alig néhánynak kellett negyedóránál több. Ami a gyakorlási időt illeti, csak annyit jegyezhetünk meg, hogy fele naponta félórát gyakorol, sokkal kevesebben vannak, akik már egy egész órát szánnak a rendszeres napi gyakorlásra. Ennél több elvétve sem akad, viszont szép számmal vannak olyanok is, akik csak heti két félórát gyakorolnak. A tanulók, de méginkább a zenetanárok szociális viszonyaira igen jellemzőek az alábbi adatok. A zenetanulásért átlag havi 10—12 pengőt szoktak fizetni. Ez heti két zeneóra mellett egy-egy alkalommal átlag 1 "50 P-nek felel meg. Egy zenetanárnak tehát, hogy tisztességesen megtudjon élni, átlag húsz növendéket kell vállalnia; így azonban egy-egy délutánra 6—7 zeneóra esik. Sajnos, a mai nehéz viszonyok mellett a gyermekek zenei oktatása nem kis gondot jelent az anyagi nehézségekkel és az élet ezernyi bajával küzködő szülőknek. De az a nagy lelki gazdagodás, ami a helyes, jóirányú zenei nevelésből az ifjúságra száll, megéri, hogy akár áldozatok árán is, de minél többeknek megadjuk a módot és lehetőséget a komoly zenetanulásra. — 39 —