Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1938

kötött ritmusú népdalokat stb. Gyűjtésük eredményét, mintegy tízezer népi dallamot, a Nemzeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum fonográfhengerei és kéziratos lejegyzések őrzik, de lelkes fővárosi zenetanárok megtalálták a módját, hogy addig is, míg az egyetemes magyar népdalgyűjtés napvilágot lát, ennek legjavát eljuttassák a magyar kultúra fellegvárai, a gimnáziumok és népiskolák gyermekseregéhez. A Magyar Kórus táborában tömörült szerzők minden darabja, minden karműve ebből a népi zenekincsből merít és ezernyi filléres hangjegylapjai ma már az ország csaknem minden iskolájába eljutnak. Ezért csatlakoztunk mi is szívvel-lélekkel az új magyar kórusművászet mozgalmához már az elmúlt esztendőben is és az idén, az új Tanterv nyújtotta tágabb keretben már fokozott ütemben hozzáláthattunk a munkához. Nagymértékben megkönnyítette az énektanár munkáját az osztályénekórákon a Magyar Kórus kiadásában megjelent új énekeskönyv, a Kerényi—Rajeczkytől szerkesztett Énekes Ábécé. Valóban a zenei formanyelv és kifejezőképesség elemeivel ismerteti meg a tanulót, szinte játszva vezeti be a zene titokzatos világába, anyanyelvévé teszi a dallamot, ritmust, vérévé a dalt. Idén már három osztály tanulói használták az énekórákon. Beláthatatlan hatással lesz zenei ízlésünk újjáalakítására, ha majd évek során minden tanulónk megismerkedik evvel a népdalkinccsel. Ne feledjük: minden felcsendülő magyar dallam erősíti a magyarságot! Mert az énekórán megtanult dallam tovább száll, éneklik, dúdolgatják, otthon, a családi körben, kiránduláson, összejöveteleken, táborban; ez a nemzedék, mely megismerte és megszerette, továbbadja majd a következőnek és így száll, száll majd tovább a magyar dal, már nem Hamupipőke-sorban, hanem az új magyar zenekultúra forrásaként. Az osztályénekórák mellett az iskolai zenei nevelésnek fontos tényezője az énekkar is. Itt ismerkednek meg a tanulók a karének irodalmának legértékesebb termékeivel; az énekkar teszi bensőségessé az intézeti ünnepélyeket is, de ezenfelül énekkarunk legszebb, legnemesebb feladata, hogy a vasár- és ünnepnapi diákmiséken énekeljen. Az énekkar révén lesznek tanulóink a szentmise liturgiájának cselekvő részeseivé, akik, mint a hivatalos egyházi énekhagyomány »schola cantorum«-ai, elsősorban is az Egyház hivatalos énekét, a gregorián éneket, gyakorolják és tanulják. Emellett a legnagyobb gondot fordítjuk a magyar egyházi népének szép és művészi, de legfőképen bensőséges előadására is. Nem feledkezünk meg az egyházi énekkultúra klasszikus műveiről sem; tervünk, hogy énekeseink megbarátkozzanak a katolikus egyház legnagyobb zeneszerzőjének, Palestrínának stílusával csakúgy, mint Lassusnak, Victoriának és a klasszikus polifónia többi nagyjainak műveivel. Gregorián ének, klasszikus polifónia és magyar népdal az iskolai karénektanítás hármas útja, mely meghatározza egy-egy tanév munkaanyagát. Az idei év során még jobban igyekeztünk ennek a hármas célnak megfelelő karműveket választani intézeti énekkarunk számára. Az idei tanévben az énekkar a következő művekkel foglalkozott: I. Gregorián: VIII. De Angelis mise a Graduale Romanumból, kisebb sequentiák és himnuszok. II. Klasszikus polifónia: Hassler: Ünnepre jöttünk; Bach: Már nyugosznak. ///. Magyar dal: 1. Egyházi: Bárdos: Ave maris stella; Bárdos: Ének Szt. Imre hercegről; Bogisich —Bozóki: Ah, hol vagy magyarok; Bozóki—Kerényi: Ó emberi gyarló; Kisdi—Bittér: O salutaris; Koudela: Boldogasszony Anyánk. 2. Világi kórusok: Bárdos: Hét jó nóta; Gárdonyi: Szabadság kánon; Kodály: A magyarokhoz; Kodály: Horatius kar; Nádasdy: A huszár; Vásárhelyi: Három katonanóta (Erdő, mező). - 36 —