Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1938

ő alatta megkülönböztetett és egészen egyedülálló tekintéllyé nőtt a föld összes népei s az összes kormányok előtt, még akkor is, ha azok ellenséges szándékkal viseltettek a pápaság és az Egyház iránt. Mint a nagy krisztusi családnak a feje kiterjesztette figyelmét, gondoskodását és aggódó szeretetét minden népre. A katolikus hívek helyzetét minden országban a lehető legjobbá igyekezett tenni s az egyház eredményes tevékenységének biztosítására 14 állammal kötött konkordátumot. Atyai szívének égető gondot okozott a szerződő államok egyikének-másikának szószegő eljárása, de amikor a szerződések kijátszásai, a nacionalizmus féltékenykedései, túlzásai és súlyos jogsértései ellen szót emelt, mindig az üldözöttek keresztjének megkönnyítése, a Krisztuskirály jogainak és a halhatatlan lelkek örök jólétének biztosítása végett tette azt. S bár a „népfrontok" és a nemzetközi zsidó és szabadkőmíves sajtó ilyenkor farizeusi szemforgatással bókoltak feléje, ő rendíthetetlenül állt Szent Péter őrhelyén és az atheizmus és bolsevizmus ellen ugyanolyan határozottsággal és megnemalkuvón harcolt, mint a pogánykodás ellen. Sőt a legterjedelmesebb körlevelei a mexicói és spanyolországi vörösök gazságait és a bolsevizmus ördögi rendszerét és üzelmeit ítélték el. De, ha minden népnek jó atyja volt is, szíve egészen különös melegséggel ölelt magához minket, magyarokat. Mindjárt pápává való megválasztása után ezt üzente nekünk : „Mindig szeretettel fogok gondolni arra az országra, amely a háború alatt és a háború után annyit szenvedett s amely romboló forradalmak szomorú pusztításait volt kénytelen végigszenvedni. Kívánom, hogy az igazi béke napjai virradjanak végre Magyarországra és szeretettel küldöm apostoli áldásomat magyar híveimnek." Feledhetetlenek maradnak számomra azok a jóságos szavak, amelyeket 1925 nagyszombat estjén a mi gimnáziumunk kis zarándokcsapatához intézett. „A magyar ifjúság — mondotta — különösen a szívemhez nőtt, mert tudom, hogy sokat szenvedett nemzetnek vagytok a fiai." A hálás magyar szívek kegyelettel fogják emlegetni atyai figyelmét is, amelyet Szent Imre hercegünk halálának 900 éves fordulója alkalmával, 1930-ban személyi képviselőjének, Sincero Alajos bíborosnak az ünnepségekre való elküldésével irántunk tanúsított, amivel az akkor még trianoni elesettségében szenvedő magyarság sorsa iránt az egész keresztény világ érdeklődését felkeltette. Továbbá a tavalyi nemzetközi eucharisztikus kongresszusnak Szent István királyunk halálának kilencedik centenáriuma kapcsán Budapesten való megrendeztetésével. A kongresszust bezáró rádiószózatában kiemelte Magyarország hűségét Krisztushoz, az ő egyházához és földi helytartójához s biztosított bennünket arról, hogy amíg ez a hűség fog minket jellemezni, az Isten és az égiek támogatása is velünk lesz. Istenhozzádul lélekben hálásan megcsókoljuk lehanyatlott áldó kezét s kérjük az Isten közelébe szállt drága lelkét, segítsen imájával minket, nevelőket és a ránkbízott ifjúságot annak a keresztény jellemnek kialakításában, amelyet apostoli tekintéllyel és tévedéstől mentes biztossággal ő rajzolt elénk. Lelkesítsen minket is rendíthetetlenül hívő lelkületre, Anyaszentegyházunk, felebarátaink és főkép a tévelygők, a lelkileg elesettek és a testileg nyomorgók áldozatos szeretetére s Krisztus békéjének forró áhítására és munkálására a magunk lelkében s embertársaink és a népek között. Amiért ő olyan meghatóan és ismételten minden szenvedését és a halálát is felajánlotta, add, Urunk, hogy mennél igazabban és teljesebben valóra váljék : hadd uralkodjék Krisztus békéje — Krisztus országában ! - 4 —