Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1938

és meleg kézszorítással nézünk egymás szemébe, fiatalos, ciiákkdvvel elevenítve fel annyi és annyi édes diáktörténetnek a szívbe lefaraghatatlanul bevésődött édes emlékét. Különös örömrepeséssel vártuk azonban a mai díszközgyűlésre szóló csengetyühangokat. Amint arra bizonyára emlékezni méltóztattok, a múlt évi közgyűlésen terjesztette elő derék fehérvári osztályunk azt az indítványt, hogy az idei közgyűlést a Szent István évre tekintettel Szent István székvárosában, Székesfehérvárott tartsuk meg. Akkor a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadta az indítványt, annak értelmében határozott, és így esett, hogy ez évi közgyűlésünket itt, e törrénelmi levegőben, az Árpádok háromszáz éven át volt fővárosában tarthatjuk meg. És én azt hiszem, mindnyájunk háláját tolmácsolom, midőn a fehérvári osztálynak a nagyszerű indítványért, a tökéletes -'s figyelmes rendezésért és a feledhetetlenül kedves, magyaros vendéglátásért is az elnökség nevében forró köszönetet mondok. M. T Díszközgyűlés ! Az áldott emlékű édes atyám után reám maradt könyvtárban van egy, nekem kedves, piros kötésű könyv. Remellay Oyula, a mult század derekán élt, nem közönséges író munkája. A címe: Multunk hölgyei. Kedves, akkori stílusban írja meg történeteit ama nőknek, akik szerinte teljesen és tökéletesen betöltve minden honleályi, hitvesi és anyai kötalességeiket, a szó legnemesebb értelmében megfeleltek a szép és magasztos feladatnak, amelyet, ha híven teljesít a nő, a teremtés legdicsőbb és legmagasztosabb dísze. Nos, ha a jövő században is akad egy Remellay, az az ő könyvében, midőn a mi jelen korunkhoz ér, az elsők között fogja említeni azt a nagyasszonyt, aki a mai zászlószentelésen a zászlóanyai tisztet töltötte be. ő nagyméltóságát, dr. Hómann Bálintné úrnőt. Az öreg ciszterci diákok nevében is mélységes hálával köszönöm meg a kegyelmes aszszonynak, hogy elvállalta és fáradságot nem ismerve, személyesen látta el a zászlóanyai tisztséget, sőt ime megtisztelte a mi közgyűlésünket is és megjelenésével annak fényét emeli. Hódoló tisztelettel köszöntöm őt, kérve, érezze jól magát körünkben és viseltessék olyan jó szívvel irántunk, amily jó szívet és nemes gondoskodást mutatott hozzánk és minden ciszterci intézmény iránt nagy felelősségű állásában az életben hűséges társa, e város képviselője, a volt vallás- és közoktatásügyi miniszter űr, akit szintén a legnagyobb tisztelettel és hódolattal köszöntünk körünkben. Nagyon jól tudom, hogy súlyos szemrehányás, sőt neheztelés lesz osztályrészem azokért, amiket most mondani fogok; dehát bíró vagyok és már mesterségemből folyóan megszoktam azt, hogy kimondjam azt, amit igazságnak tartok, akár tetszk az egyik félnek, akár nem, pedig az egyik félnek bizonyára nem tetszik. Ám az igazság igazság marad, akír tetszik, akár nem. Ilyen igazság az, hogy mindenki, aki a Ciszterci Diákszövetség tagja, sőt az is, kit tagjaink sorában nem üdvözölhetünk, de csak a legkisebb vonatkozásban is van a ciszterci neveléssel, sőt tovább megyek, minden, a magyar közéletet csak némi figyelemmel is kísérő magyar a túláradó öröm kitörésével értesült arról, hogy Magyarország Főméltóságú Kormányzója a közélet terén szerzett hervadhatatlan érdemei elismeréséül a mi szeretettel övezett fővédőnket, Dr. Werner Adolf apát urat a magyar titkos tanácsosi méltóságra emelni kegyeskedett... Ez a felviharzó tapsorkán bizonyítja, hogy igaz az, amit mondok és bár tudom, hogy az apát úr ő kegyelmességének közismert szerénysége szerette volna, ha elhárította volna magától az iinnepeltetésnek ezt a módját is, mégis lehetetlen, hogy kitüntetéséről ez alkalommal meg ne emlékezzem. Hiszen mi családtagjai vagyunk, ő a mi családfőnk, a mi atyánk. Nem tilthatja tehát meg nekünk még családfői hatalmával sem, hogy örömmel és kitüntetése feletti büszkeséggel csordultig lelt szívünk örömözönét ki ne öntsük és itt, ahol a családnak oly sok tagja vau együtt, köszöntsük őt. Mi igen jól tudjuk, hogy i lőtte ültek az apáti székben olyanok, kik nemcsak a Ciszterci Rendnek, nemcsak az országnak, de az egész emberiségnek büszkeségei, diszei voltak. Ám tudjuk azt is, hogy ezek között lehetett hozzá hasonló, de nálánál különb főpap nem töltötte be a zirci apáti széket. Valóban méltóra esett tehát a kitüntetés fénycsóvája és mi szívből kívánjuk : sugározza be ez a fény még igen-igen hosszú ideig jóságos fejét, nemcsak nekünk és Rendjének, de az egész magyarságnak is üdvére és javára. — 22 —