Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1938

Zirci apát. Minden munkája egyéniségének őszinte megnyilatkozása; gondolatai, törekvései, tervei lelkéből fakadnak; nem a siker vezeti, hanem az a vágy, hogy jobb, boldogabb legyen a világ. Ide önmagáról lemondó, mások javáért hevülő meleg szív és cselekvésében őszinte lélek kell. Egyéniségét nemes patinával vonta be ez az őszinteség és az a tény, hogy a legmagasabb méltóság sem tudott változtatni énjén. Apáttá lett rendtársai bizalmából ; szinte fél, hogy az apáti tekintély és hatalom gyengíti majd a családias bensőséget, melyet a szerzetes élet elengedhetetlen sajátjának tartott; mindig vigyázott is arra, hogy szerzetes fiai az érintkezésben inkább a meleg szívű atya közelségét érezzék, mint a rendfőnököt. Félelme nem volt alaptalan. Az újjáéledés nagy munkája megindult, sőt már lázasan folyt, mikor az apáti székbe került. Kettős feladat várt rá. Az állami élet átalakulásával, fejlődésével rendjére is súlyos terhek, kötelezettségek hárultak, áldozatokat kívántak. Eleget tudott tenni ; elődei rendezett anyagi viszonyokat hagytak maguk után úgy, hogy kötelezettségeit teljesíthette anélkül, kogy a Rend teherbíró képességét rontotta, vagy rendtársainak méltányos igényeit tompította volna, sőt a terhek növekedésével kapcsolatosan a Rend teherbírását is emelte. Nehezebb feladatot rótt rá az egyházi törvénykönyv sürgette szerzetesi reform. Amint nem tudta a papot a tanártól elválasztani, a magyar cisztercita életet is egynek hitte a tanítói munkássággal, működéssel. A szerzetesi életben szükségesnek tartotta a fejlődést, a haladást; rendjében már jó pár évvel a törvénykönyv kiadása előtt megindult ez, de a contemtplativ életnek egyoldalú célkitűzését, a tanítói hivatás fölé emelését Magyarországon a Rend több mint száz éves eredményes munkáját veszélyeztetőnek látta. Szíve, lelke benső ügye volt ez. Sokat tépelődött, aggódott, tanácskozott miatta, csakhogy az illetékes körök megismerjék a magyarországi tanítórendek különleges hivatását, mely elüt ugyan más országbeli szerzetesek életétől, de amely nem sérti a szerzetesség lényegét, azonban a katolikus világnézlet és a nemzeti kultúra munkájában már eddig is annyi értékes eredményt ért el. Rendi létét érintő feladatok nehezedtek rá. A nagy dolgok határozottságot követelnek. Ily természetű írásaiban, rendeleteiben hangja határozott is. Fáj neki, ha arra gondol, hogy a rendeletek hangját keménynek érzik majd szerzetes testvérei és fiai, fáj neki, hogy egy kis időre megzavarja azt a meleg családi közvetlenséget, mely annyira szívéből, való ; ezt mégis megteszi ő, aki másnak fájdalmat okozni nem akar. Áldozatul hozta szívét, mikor rendje jövőjéről volt szó. Nagy, felelős méltóságában tekintélyét nem féltette s az a tény, hogy rendjének feje, a mindenhez értést sohasem jelentette nála, inkább óvatos s gondos körültekintésre kötelezte azok jó megválasztásában, akiknek szakszerűségére, tanácsára szüksége volt. A fény, a pompa idegen volt lelkének. És mégis el kell fogadnia s viselnie a sok kitüntetést s a nagyoknak járó címeket; ő volt az első zirci apát, aki a legmagasabb magyar címet, a m. kir. titkos tanácsosságot megkapta. Elfogadta mindezeket, mert erős volt a hite, hogy ezek igazában személyén át rendjének szólnak s azt illetik meg. Szerinte az csak történetesség, hogy ép apátsága alatt történtek a sok milliót fölemésztő hatalmas építkezések, restaurálások : négy új, modern gimnázium épülete, templomok stb. hatalmas kiadások voltak ezek, anélkül azonban, hogy a Rend tanító