Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1937

prépost-plébános, Klökner József könyvkereskedő, Kostyelik Kajetán ciszt. r. plébános, Pirkhoffer Gyula ny. urad. jószágfelügyelő, Schlammadinger Gyula vaskereskedő, Krécsy Károly prépost-kanonok, Vantsay Dezső gazd. felügyelő, Schnetzer Ignác ny. alezredes, Dr. Keczán Líviusz főorvos) lelki üdveért pedig 1937. október 14-én — a ciszterciek templomában — gyászmisét mondottak, amelyen a hozzátartozók áhítatával erősítve esdekeltek számukra örök megnyugvást. A múlt, jelen és jövő egybefűzésére a Budapesten élő fehérvári öregdiákjaink minden hónap második szerdáján, a Fehérvárott lakók is több ízben összejövetelt (családi estét) rendeztek. Ebben a meghitt „családi kör"ben teljes közvetlenséggel szállnak vissza az emberi élet legszebb szakába, a gondtalan előidőkbe, a diákkor friss levegőjébe, az apró-cseprő emlékek kedves varázsába. De az ifjúkor drága élményeinek megjelenítése mellett a jelen súlyosodását és a jövő eshetőségeit is mérlegre teszik, s ahol valamit is segíthetnek, készséges lélekkel megcselekszik. A Székesfehérvári Osztály már jó ideje fáradozik azon, hogy a fehérvári ciszterci diákélet megkapó, emlékezésre méltó eseményeit, de apróságait, jóízű megnyilatkozásait is összegyűjtse. Amellett gondolnak az iskola életébe vágó, átfogóbb kérdések feldolgozására is; ezek a közgyűlések ünnepi pontját alkotják. Az utolsó közgyűlésen Dr. Kaltenecker Viktor felsőházi tag emlékezett. „A Ciszterci Diákszövetség Székesfehérvári Osztályának fennállása óta kialakult szokása, — mondotta bevezetőként —, hogy akkor, amikor évi közgyűlését tartja, ebbe a minden egyesületnek előírt törvényszerű aktusba, egy kis hangulatot, egy kis színt igyekszik belevinni. Ez a szín, ez a hangulat pedig az emlékezés színe, az emlékezés hangulata. Egy öregdiák kapja minden esztendőben azt a kedves feladatot, hogy beszéljen valamit diákkori emlékeiről, hogy idézze fel a mult emlékét, a régi diákévek hangulatát, mint soha vissza nem térő idők meghalt szellemét; hogy ez a szellem mint a hazajáró lélek valahogy elhozza magával az öregedő diákok közé a régi idők ismerős arculatát, ruháit, tekintetét. Ebben az esztendőben engem ért a megtisztelő feladat, hogy megpróbáljam ezt a szellemidézést. Örömmel teszem ezt, mert magam is szeretek emlékezni. Ez az emlékezni szeretés pedig nálam nem az öreg emberek rezignált emlékezése, nem is a pesszimista tónusú méla emlékezés. Már fiatal koromban is, — amikor pedig a legtöbb ember nem sokat ad emlékére —, Tompa Mihállyal vallottam: . . .. „a boldogságra kevés csak a jelen, a múlton épül az s az emlékezeten." Valóban „emlékeink világa az egyetlen paradicsom, amelyből nem űzhetnek ki bennünket", — ez az a paradicsom, mely az elmúlt bajokat s kemény napokat is aranyfüsttel tudja bevonni." A továbbiakban éles és világos ráeszméléssel jelenítette meg a kilencvenes évek fehérvári ciszterci diákjának tanulmányi rendjét, munkateljesítményét, azután az akkori idők sportfelfogását és a magyar politikai eseményekkel kapcsolatos hazafias fellángolásokat. Gyermeki tisztelettel és ragaszkodással festette meg tanárainak emlékét, akik bölcs tapintattal és igazságos szeretettel gondozták a rábizottakat és a ciszterci szellem nevelő erejével készítették őket az élet útjára. Ennek a közgyűlésnek elnöke Dr Zichy János gr., v. vallás- és közoktatásügyi miniszter, megnyitójában ciszterci diáklelkének gyöngyöző érzéseit csillogtatta meg. Az ötven év előtti időbe szállt vissza, amikor ugyanerről a helyről búcsúzott az Iskolától, tanáraitól s társaitól és vitte magával az egész életére szóló gazdag útravalót. S amiket magával vitt, azokat hűségesen megőrizte ; azokkal a keresztény nemzeti eszmények érdekében dolgozott s - 58 --