Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1936

azokat, mindig új és új gondolatot ébresztenek bennünk. Talán mégsem végzünk fölösleges munkát, ha az említett útbaigazítások és külföldi gyakorlati munkák alapján a gyakorlat számára bizonyos sémát igyekezünk felállítani, bár eleve hangsúlyozzuk, hogy minden óra egy darab élet, az élet pedig több, mint egy száraz séma; az olvasmány jellege, az osztály átlag tehetsége, tanári egyéniségünk sokszor egészen új utakra terel bennünket és ha ez az út is elevenséget visz bele az órába, nyugodtan járhatunk rajta; mégis, ki nem ismeri el, hogy mindenütt nyugodtabban jár az, akinek térkép van a zsebében ? ! Mi az olvasmánytárgyalás módszertani mozzanatait így látjuk: 1. A tanárnak szükségképen alaposan kell ismernie a tárgyalandó olvasmányt; előbb-utóbb megismervén tanítványait, meg fogja találni a módot, ahogyan az osztály érdeklődését felkeltheti az olvasmány iránt. Nem szabad azt gondolnia, hogy akár a legkönnyebb szöveg is szinte magát kelleti; a gyermek, mint az általános részben már láttuk, mindent a saját szemüvegén át néz; be kell tehát irányítanunk a szemét, fogékonnyá tennünk a lelkét; valamely, az osztály életéből merített konkrét eset, a tanuló életére, kis tapasztalataira való hivatkozás, az olvasmány alapeszméjének leegyszerűsítése már megindíthatja kíváncsiságát; a gyermek csak ahhoz nyúl bátran, amitől már nem fél; hogyan tudjon figyelni a részletekre, ha minden újdonság előtte? Bizony, ez a munka — reáneveltség híján —- nekünk nemcsak szokatlan, hanem tényleg nehéz is; nehezebb, mint hozzáértő hallgatóságnak tudós szövegmagyarázatot adni! Minél egyszerűbb az olvasmány, annál rövidebbre szabjuk az érdeklődés felkeltését! Viszont egy-egy költemény bevezetése néha mesteri ügyességet kiván (még felsőbb fokon is), mert a költemény mindig magasabban áll, mint a prózai olvasmány; a nehézségek elhárítása, a helyzet megvázolása itt inkább lélek és lelkület dolga, mint pozitív tudásé, hiszen arról van szó hogy a gyermek lelkét magasabb régiókba vigyük magunkkal. A „Himnusz" olvastatása előtt pl. nem lesz elég csak ennyit mondani: „Fiúk, el fogjuk olvasni a Himnuszt, melyet minden magyar embernek ismernie kell!", hanem, arra gondolva, hogy a Himnusz ima, az imából fogunk kiindulni: hálát adunk a vett jókért, kérünk anyagi és szellemi javakat (milyeneket ?), segítséget kérünk a bajokban; kikért imádkozunk?; felébresztjük a nemzeti összetartozandóság érzetét (az összes magyar családok nagy egysége); a nemzet épen úgy imádkozik Istenhez, mint az egyes ember; neki is van, miért hálát adnia és mit kérnie; ezt a nemzeti imát egy nagy költő szövegezte meg! Csak így fogja érezni, hogy mi rejlik számunkra a Himnusz szavaiban! — Kellő (rövid) hangulatkeltés után hasson maga az olvasmány! 2. A tanár mintaszerűen felolvassa az olvasmányt; ha ez hosszabb, megelégszik egy kerekebb résszel. Mai olvasókönyveink, sajnos, még mindig úgy vannak megszerkesztve, mintha a mechanikus olvastatás és pár mondatos tartalmi összefoglalás korát élnők; az olvasmányok általában igen hosszúak; kívánatos volna, hogy a jövő olvasókönyvek szerkesztői néhány francia olvasókönyvet legalább is átlapozzanak és a tanárnak amúgy is nehéz munkáját jó könyvvel megkönnyítsék! Akárhogy oldja is meg ma a tanár feladatát, az első olvasás tiszte őt illeti meg; hangsúlyozásával, hangjának színezésével nagyban hozzásegíti a tanulót ahhoz, hogy véglegesen beleélje magát az olvasmány légkörébe, hogy felébredjen benne a rokonszenv, a tetszés, a gyönyörködés; így a további tárgyalás folyamán az értelem munkája is könnyebb lesz. Az így felolvasott olvasmány (vagy egy kerek részlete) lesz a házi lecke. - 7 —