Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1936

szorosabb kapcsolat nélküli összessége, egyszerűen: összeadás. A hangsúlyozás és alárendelés a méretek megkülönböztetésében, s a gyermeket érdeklő motívumok aprólékosabb rajzában jut kifejezésre. Körülbelül ezekkel a sajátságokkal jönnek a tanulók középiskolába; de ez csak általánosságban állapítható meg, mert egy osztályon belül is az egyéni képességek, a tanuló környezete, előtanulmányai szerint eltolódások lehetnek. A tanuló felfogóképességének, látókörének bővülése, rajz nyelvének tudatos és rendszeres középiskolai nevelése, ezzel kapcsolatban megfigyelőerejének növekedése mind a kifejezés alapjaiban, mind módjában rohamos átalakulást és fejlődést eredményez. A felfedezések korszaka ez; a tanuló lelkében a környező világ elemei eddig zavartalan, változatlan képekben éltek; az élesebb megfigyelés most már érdekes furcsaságokat vet felszínre, a tárgyak helyzet és látszat adta különbözőségeit. Új megállapításai eleinte csak itt-ott, elszórtan jelentkeznek, de gyorsan uralkodóvá válnak rajzaiban. Nem az a főtörekvése többé, hogy az elmondásnak legtárgyilagosabban megfelelő, a látszattal nem törődő motívum-összeadást végezzen, hanem ennél sokkal több: képzelete számára egy, a valóság látványához hasonló, szerves összefüggésű világot teremtsen. E mellett a törekvése mellett eddigi nagy meseszövő kedve néha háttérbe szorul. Az átalakulás e korszaka körülbelül a 9.—10. évtől a 13.—14. évekig tart s a rajzi fejlődés szempontjából rendkívül jelentős, a térszemlélet kialakulásának ideje. A következő időszak, a gyermek ifjúvá érése a maga új testi, lelki jelenségeivel, a rajzi fejlődésben új tényezők közbejöttével, e rövid ismertetés kereteiben már nem fér el. A gyermek rajzai. A következő rajzsorozat kiválasztását az a szempont vezette, hogy a rajzzal kevesebbet foglalkozó ember is követhesse és leolvashassa az elmondottakat és a még elmondandókat. A rajzok tárgyát úgy kapták a tanulók, hogy az egyes elemek sosem önmagukban, hanem összetételben, más elemekkel keverve jelentkezzenek, mert így megalkotásuknál elfogulatlanul nyilatkozik meg a gyermek gondolat- és képzeletvilága. A gyermek szellemi fejlődését az emberi kultúra kialakulási folyamatához szokták hasonlítani, amit Goethe így fogalmazott meg: „Ha a világ a maga egészében előbbre is jut, az ifjúságnak mégis elülről kell kezdeni s a kultúra korszakait végigélni." A gyermek rajzi fejlődése, ,ha nem is minden vonatkozásban, sokszor eszünkbe juttathatja e szavakat. És különösen nem tagadhatjuk le ezt, ha az 1. rajzot összehasonlítjuk a gyakran hasonló jejenségeket mutató egyptomi és asszír ábrázolásokkal. E kép még teljes egészében, érintetlenül a gyermek világa. A tér elképzelése és kifejezése, a benne szereplő motívumok összeillesztése tanulságos képet ad a gyermek rajzi gondolkozásmódjáról. Az ábrázolás tárgya egy uszoda, hozzávezető fasoros utak, kerti székek, ház, a vízben fürdőző emberek. Szembeszökő az, hogy az ábrázolás nem — a felnőtteknél annyira megszokott — látási élményből indul ki; a motívumok megfogalmazása csak a tárgyak legfontosabb jegyeit tartalmazzák, csak annyit, hogy meg tudjuk állapítani, mit jelentenek. Nyilvánvaló, hogy a gyermek számára ezek még semmi térbeli-formai értéket nem képviseltek; jelentőségük annyi, mint ember, fa, pad stb. szavaké. A motívumok összerakása is független a szemlélettől, s benne a térkép kifejező rendszerét ismerjük fel: éppen olyan tárgyilagos, szűkszavú és pontosságra törekvő. Hogy a medence derékszögű négyszög voltát, az utak — 15 —