Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1934
— 41 — 359'82 P-t fordítottunk. A nyári szünidőben 69-en, az iskolaév folyamán 121-en használták a könyvtárt. Olvastak összesen 1325 művet (1393 kötetben) és 42 évfolyam folyóiratot. A Mária-kongregáció c. lap 28 pld-ban járt. A kongregáció prézese Marschall Rafael hittanár. A magisztrátus tagjai voltak: Kerner Aladár VIII. (prefektus és az eucharisztikus sz. o. vezetője), Debreczeni Imre VIII. (I. asszisztens, a jelöltek mestere és a karitatív sz. o. vezetője), Czvikli Károly VIII. (II. asszisztens, a missziós sz. o. vezetője és beteggondozó), Welhammer Frigyes VIII. (titkár); tanácsosok: Hasch Gyula VIII. (I. felolvasó), Olócz Ferenc VII. (naplóvezető és lapkezelő), Kőszegi Ferenc VII. (II. könyvtáros), Lőrentei Tivadar VII. (a sajtó sz. o. vezetője és I. könyvtáros), Kremó Alajos VI. (II. felolvasó), Macher Miklós VI. (III. könyvtáros), Damasi László V., Füstös Antal V. és Vadász József V. A tanév végén a tagok száma 98, a jelölteké 3. Az Élő Rózsafüzér tagjaié 168. 16. A Vörösmarty-Önképzőkör szept. 23-án tartotta alakuló gyűlését, melyen a következő tisztikart választották meg: ifj. elnök Szabad Lajos VIII., alelnök Debreczeni Imre VIII., főjegyző Kerner Aladár VIII., titkár Laczó László VIII., főpénztáros Hasch Gyula VIII., főlapkezelő Bálint Levente VIII., háznagy Pálffy László VIII., aljegyző Krizsanovics Tivadar VII., ellenőr Glócz Ferenc VII., lapkezelő Katona József VII. — A körnek 165 tagja volt. Összesen 14 gyűlést tartottunk (1 alakuló, 1 záró, 6 dísz-, 6 rendes gyűlés, 1 versenyszavalás). A gyűlések folyamán elhangzott 22 szavalat, 8 felolvasás, 6 szónoki beszéd, 13 zene- és énekszám. Évközben beérkezett 8 vers, 10 novella, 4 fénykép. — A pályázatok eredménye: 1. Az intézet tétele: Emlékbeszéd Mátrai Rudolf tank. kir. főtgazgatóról. A jutalmat Szabad Lajos ifj. elnök nyerte. 2. Ft. Dr. Kapossy Endre igazgató űr tétele: Rákóczinovella. A jutalmon (20 P) megosztoztak: Szabad Lajos és Debreczeni Imre VIII. o. t. 3. A kör eredeti vers tétele. A jutalmat (10—10 P) Szabad Lajos és Horváth József VIII. o. t. nyerték. 4. A kör természettudományi tételeA jutalmat Welhammer Frigyes VIII. o. t. kapta. 5. A kör műfordítás tételére beérkezett művek nem részesültek jutalomban. 6. A versenyszavalásra nagys. Schmöltz József dr. városi tiszti főügyész ur 20 P. jutalmat tűzött ki, melyet Szabad Lajos ifj. elnök nyert el. Tavy László V. o. t. pedig a Kör részesítette 10 P jutalomban. — A Lauschmann-alapítvány jutalomkönyveit Szabad Lajos ifj. elnök, Debreczeni Imre alelnök, Kerner Aladár főjegyző, Laczó László titkár és Farkas Sándor VII. o. t. nyerték el. A kör vagyoni állapota: Bevétel 25633, kiadás 18776. Tőkésítésre 68"57. Vagyon a 14.682. sz. tkpt. könyvben 49340 P. — Hálás köszönet minden jótevőnknek. 17. Az Ifjúsági Segélyző Egyesület Révész Amadé dr. vezetése alatt működött. Az egyesület alakuló gyűlését okt. 7-én tartotta, amelyen az elnöklő tanár beszámolt a tanulók nyári gyűjtéséről, névszerit felsorolta a legtöbbet gyűjtőket: Kiss István V. o. 25 50 P, Gábor Ferenc VII. o. 20 P, Tihanyi László VII. o. 1410 P, Tóth László VI. o. 12 P, Skorka György VI. o. 10-10 P, Dolmány István III. o. 1010 P, Szabó József V. o. 940 P, Császár József V. o. 8 26 P, Kremó Alajos VI. o. 8 P, Kremó Ádám II. o. 8 P, Jovicza Ferenc V. o. 6"30 P, Winkler Lajos VIII. o. 5 P, Bélák József VIII. o. t. 5 P, Katona József VII. o. 5 P. Varga István VI. o. 5 P. Majd megválasztották a 17 vállasztmányi tagot. Az alakuló gyűlés után a vállasztmány azonnal összeült és megvállasztotta a tisztikart. Elnök: Laczkó András VIII. o. t., pénztárnok: Gelencsér Pál VIII. o. t., főjegyző: Lőrentei Tivadar VII. o. t., ellenőr: Zalka Károly VII. o. t., aljegyző: Mohi Mihály VI. o. t. Az egyesületnek ebben az évben volt 289 tagja, akik minden részesültek könyvse-