Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1934

18 Testvére nem is volt, édes anyját nagyon korán elvesztette, most teljes árvasága még súlyosbodik azzal is, hogy apai házát, földjét a kiszolgált katonák közt kiosztották. Mit csináljon most? Sanyarú sorsa rábirja, hogy a quaestor mellett irnoki állást vállal; de ezt a csekélyke hivatalt is hamarosan ott hagyja és teljesen a költészetnek él, mert a vakmerő szegénység arra vitte, hogy verseket irjon.

1

0 Ugyan a dús görög és római irodalomnak melyik ágában kezdi működését ez a szellemileg gazdag, de anyagilag teljesen szegény iró? Abban, ami természetének és mostoha életének legjobban megfelel. Mások tetteit bírálgató hajlama telve most keserűséggel szinte természetes könnyebbülést talál abban, ha az irodalom és társadalom fonákságait vagy az emberi gyarlóságokat tréfásan nevetségesekké teheti, ha jókedvűen megmondhatja az igazat azzal a célzattal, hogy javíthasson. Nem személyeket támad, hanem hibákat; nem durván, hanem finom Ízléssel. Az így keletkező irodalmi faj a szatíra, amelyet maga Horatius csak csevegésnek (sermo) szeret nevezni. Mialatt így a költő »pajzán kedvvel tükröt tart kora minden fonáksága elé,«

1

7 azalatt haragot is von ugyan magára, de nagy képzettségével fölkelti maga iránt a figyelmet mindazokban, akik az akkori irodalomban számottevő egyéniségek. Az irodalom barátai és művelői maguk közé fogadják. Vergilius beajánlja őt Maecenasnak is. Maecenasnak nemcsak ősei voltak királyok, önmaga is igazi fejedelem; birodalma az irodalom és művészet minden ága, fejedelmi udvarát irók, költők és művészek alkotják. Ebbe a királyi társaságba bejutni egyedül a Maecenas utján lehetséges. Ő azonban óvatos, válogatós. Hosszú ideig tanulmányozza a jelöltek tehetségét, jellemét. Mikor aztán Horatiust megfelelőnek találja, benső barátságába fogadja. 37-ben elviszi magával a brundisiumi útra, amelyen az írók fejedelmi udvarából jelen van Plotius, Varius és Vergilius is; róluk mondja ez utazás leírásakor

1

8 költőnk; »Nem szült a föld őnáluknál nemesb, Szebb lelkeket s nincs senki, akinek Több hálával tartoznám, mint nekik. Oh mily ölelkezés volt, mily öröm ! Csak nincs nagyobb kincs, mint a jó barát.« Milyen szép példa ez az egyenlő foglalkozásúak összetartására, kölcsönös megbecsülésére! Maecenasnak szellemből is vagyonból is bőségesen jutott. Nincs mit csodálnunk, ha bizalmas barátját anyagilag is bőven ellátja. Hogyan gondoskodik Horatiusról? Vizsgáljuk meg! A szeretet figyelmes és találékony. Nem sérti meg, nem alázza meg barátját birtokadományozással. Észreveszi, hogy Horatius nem kedveli a városi zajt, hanem a természet csendjéért rajong s a falusi életet

1

9 dicsőíti. Ezért finom figyelmességével egy kis mezei jószágot ad neki ;

2

0 nem nagyon messze, csak 40 kilométerre a fővárostól, de kies vidéken, csöndes helyen, Tibur nyaraló teleptől északra, az Anio folyó völgyének nyugati ágában. Minthogy e vidéken a sabin nép lakott, elnevezi Sabinumnak. Közepét a hideg forrásokból fakadó Digentia patak öntözi, az egész telepet egy majoros vezetése alatt 8 rabszolga műveli. Habár Horatiusnak Rómában is volt valami kis háza, sőt Suetonius szerint Tiburban is, mégis legszívesebben tartózkodott Sabinumában, amellyel főúri barátja őt nemcsak az anyagi gondoktól mentette föl, hanem oly megelégedett úrrá tette, hogy itt töltötte legboldogabb napjait és itt írta legtöbb költemenyét is.