Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1931

Zirc emlékezete. Az ős Bakonynak szépséges völgyében, a Cuhának kiszélesült partmellékén, ahol ma a modern kor gépei zakatolnak, valamikor, még a magyar kereszténység második századában is misztikus csendesség honolt. Emberaliglátta, aligjárta, zordon vidék volt ez; legfeljebb az erdőrengeteg faóriásai zúgták a teremtés imádságát. De azután megváltozott... Vendégek érkeztek— tiszta tekintetű, bízó lelkű, fehér ruhába öltözött testvérek. Kezökben fejsze és ásó, a magasabbrendű, az emberi élet eszközei; ajkukon és szívökben a Mindenhatót dicsérő és magasztaló szárnyalás. A természet imájába a munka és a lélek himnusza zengett. Messziről, nyugatról jöttek, Szent Bernárd szállásáról. Ciszterciek voltak. III. Béla, az Árpádok nemes ivadéka, a nagyszerű elgondolások és valósítások embere, nemzetét naggyá, erőssé és műveltté akarta tenni. Műveltté nemcsak lélekben és tudományban, hanem gazdaságában is. Ezért előretörő szellemének kiválasztottjai a ciszterciek lettek. Francia összeköttetései révén ismerte a rend egész szervezetét, életmódját és tevékenységét; látta, hogy az bámulatos, sőt minden, kultúrában emelkedni vágyó országra nélkülözhetetlen. A ciszterci rend a lelki élet kiművelése mellett a semmiképen sem lealacsonyító kézi munkát, elsősorban is a föld okszerű megmunkálását tette főhivatásává. Mint ügyes munkásoktól meggyőződése volt a nagy Telepítőnek — majd sokat tanul az ő nemzete; példájokkal szélesebb körzetben is megkedveltetik a józan, tevékeny életet, megismertetik a magas színvonalú francia agrikultúra titkát, meghonosítják a nálunk még ismeretlen külföldi termékeket; szóval — felbecsülhetetlen értékké növelik