Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1931

— 10 — kiírják az egység szót. Talán legegyszerűbb és leggyakorlatibb a dimenzióknál a szögletes zárójel, az egységeknél pedig a Kovács—Fröhlich fiz. tankönyvben használt ívalakú zárójel. 2) Ami a dinamikát illeti, a legelső kérdés az, hogy mivel kezdjük a mechanikának e részét: statikával vagy kinetikával. Külföldi tankönyvek többnyire a statikát a kinetika elé helyezik. így azonban rendszertelenséget visznek a könyvbe, mert a statika inkább a részletes mechanikába tartozik. Az általános mechanika ugyanis, ha nem is kizárólag, de főleg a p o n t mechanikája. A didaktika methodikus követelményeinek is eleget tehetünk, ha a fizika elejére tett bevezetésben a tömeg és súly fogalmára is rávilágítunk. Például a következő vázlat szerint: I. Tapasztaljuk, hogy a rugót súllyal is, izomerővel is deformálhatjuk. Ebből következtetjük, hogy a súly is erő, talán a Föld vonzóereje. II. Feltesszük, hogy a színre stb. nézve homogénnek tekinthető azonegy anyagból (pl. vízből, rézből, stb.) való különböző testek anyagmennyisége, vagyis tömege térfogatukkal arányos. III. Hozzávetőlegesen tapasztaljuk, hogy a rúgós mérleget izomerőnkkel nyújtva, rúgójának megnyúlása (bizonyos határon belül) izomerőnk nagyságával arányos. E hozzávetőleges tapasztalat alapján feltesszük, hogy a rúgó megnyúlása (bizonyos határon belül) pontosan arányos a deformáló erővel. IV. Hozzávetőleges tapasztalat (súlyemelés) alapján feltesszük, hogy a színre stb. nézve homogénnek tekinthető azonegy anyagból való különböző testek tömege súlyukkal arányos. A III. és IV. pont feltevéseit erősíti az a pontos tapasztalat, hogy a színre stb. nézve homogénnek tekinthető azonegy anyagból való különböző testek térfogatukkal, vagyis tömegükkel arányosan nyújtják meg (bizonyos határon belül) a rúgós mérleg rúgóját. E tapasztalat szerint tehát: ha helyes a Ili. pontbeli feltevés, akkor helyes a IV. pontbeli is; és fordítva: ha helyes a IV. pontbeli, akkor helyes a III. pontbeli is. Az egyenlőkarú mérleggel (az emberiség ez ősi eszközével) hasonló eredményekre jutunk, ami erősíti hypothesiseinket. Ezután következik a tömeg igazi fogalma szempontjából a döntő lépés: a IV. pont eredményét feltevésszerűleg általánosítjuk: kimondjuk, hogy különböző anyagból való testek tömege is arányos a súllyal! Tehát a testek tömegét súlyukkal mérhetjük. Ez általánosítást megokolja az a tapasztalat is, hogy ugyanazon térfogatú, de különböző súlyú testek közül néha szabad szemmel is kevésbbé tömöttnek látjuk és összébb nyomhatóbbnak érezzük a kisebb súlyút (pl. szivacsot, parafát, stb.). Tehát amint látjuk — a tömegnek a maga általánosságában való definiálása és mérése a súlytól függetlenül ugyan nem történhetik, de a súllyal együtt a tömeg is statikailag definiálható és mérhető, feltevésektől természetesen nem mentesen. Miután a tömeggel és a súllyal már a Bevezetésben foglalkoztunk, magát a dinamikát minden nehézség nélkül kezdhetjük Newton három mozgástörvényével. A Newton törvények formai megtartása történeti alapot ad s így az érdeklődést, megértést és megjegyzést elősegíti. Maguknak e törvényeknek tárgyalását kísérletekkel (Atwood ejtőgépen, stb.), gondolati kísérletekkel és a mindennapi életből vett esetek megmagyaráztatásával kell könnyíteni. A tömeget és erőt az említett módon statikailag definiáltnak véve, Newton II. törvényét nem tekinthetjük sem az erő, sem a tömeg puszta definitiojának, inkább a tapasztalatok hypothetikus általánosításának.