Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1930

6 telőknek, akik városunkból a végtisztességre Zircre utaztak. Méltó a megörökítésre a kollegiális együttérzésnek amaz áldozatos ténye is, hogy a helybeli testvérintézetek, a reáliskola, a leánylíceum és a felső kereskedelmi iskola tanári karai több taggal képviseltették magukat a zirci temetésen. * * * Tanári és társadalmi működése. Bölcskey Ödön tipusa volt az igazi szerzetes tanárnak; főhivatásának az iskolát és a templomot tartotta, de tudását, képességét és készségét tudományos tevékenységben is bőven kifejtette, kamatoztatta. Sokak szemében talán nem volt az új idők pedagógusa, mert nem tudott elszakadni a mult hagyományaitól, azokat tisztelte, azokhoz ragaszkodott. Komolyan fogta föl tanári hivatását, komoly munkával készült rá, komoly munkát is várt tanítványaitól. Eötvös Lóránttal, a nagy természettudóssal neki is az volt a meggyőződése, hogy a középiskola eleget tesz hivatásának, ha megtanítja az ifjúságot arra, hogy az élet munka és pedig nehéz munka. Épen azért nem volt barátja az újabb divatos agyontámogató módszereknek, nem szerette a hangzatos próbálkozásokat és csak azokat a megfigyeléseket, tapasztalatokat fogadta el, mélyek egyéniségének megfeleltek s amelyektől igazi sikert, igazi eredményt remélt. Nem tartotta a tanítás igazi sikerének, maradandó gyümölcsének a tanulóknak könnyen megszerzett, látszatra mutatós és készen kapott tudását, ismeretét, hanem szerette tanítványai gondolkozását foglalkoztatni, analizáló készségüket nevelni. Nem volt az utilitarisztikus pedagógia hive. Veszedelmesnek hitte azt az irányzatot, mely folyton azt keresi, melyik tárgy felel meg legjobban az életnek, mert már a kérdést is megtévesztőnek tartotta. A középiskolát ő sem közvetlenül az életbe kibocsátó, hanem a főiskolákra előkészítő iskolának tartotta. Különben szerinte is bajos volna az úgynevezett közhasznú tárgyak közül közmegelégedésre kiválasztani azokat, amelyek legbiztosabban nevelnek az életre; ennek állandó változás lenne a következménye, hiszen a különböző érdekeltségek mindig a saját szempontjaikat tolják előtérbe. Bölcskey Ödönnek, a történésznek fölfogása az volt, hogy a középiskolának, nevezetesen a gimnáziumnak, mint a főiskolákra előkészítő iskolának tanterve sok százados fejlődési folyamat eredménye. Amint az élet sem áll, fejlődik az is, de ez a fejlődés nem szakíthat a múlttal; a fa törzse megmarad, csak elszáradt ágai, galyai helyett nőnek újak. Ragaszkodott a humanisztikus tárgyakhoz; szaktárgyai is ezek voltak: a latin és a történelem; nagy nevelő erejükben hitt. A latin nyelvnek rendeltetését nemcsak abban látta, hogy megismerteti a tanulót a római szellemi élettel, mely a mai műveltségünk alapja, hanem formális képző erejét a gondolkozás fejlesztésére a legbiztosabb eszközök egyikének ismerte; természetesen tanításában is ez a meggyőződés volt irányítója. Valójában azonban