Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1930

— 20 napi szentmisehallgatás biztos eszközei a vallásos érzés kimélyítésének. A nem előírt napokon a zimankós idő sem tartotta vissza számos tanulónkat a reggeli misék hallgatásától. A szentmise-áldozatba való lelki bekapcsolódást igyekez­tünk tanulóinknak megkönnyíteni az »Együtt az Egyházzal« c. magyar mise­füzetek használatának bevezetésével. A tanórákat imával kezdtük és végeztük. Közös imáinkat ilyenkor mindig a Magyar Hiszekegy elmondása zárta be. A vallásos kegyelet kielégítését szolgálták az igazgatónak gyászmiséi az intézet elhalt tanárai, tanulói, jótevői és a Ciszt. Diákszövetség székesfehérvári osz­tályának elhunyt tagjaiért. Ünnepi misét tartottunk okt. 6-án, nov. 5-én Szent Imre napján, márc. 15-én a Kormányzó Őfőméltóságának nevenapján, inté­zeti kegyurunk nevenapján és a Zrinyi cserkészcsapat 10 éves jubileumán. Növendékeink 5-ször közös, ezenkívül vasárnaponként s a hó első péntekén sok százan saját buzgóságból külön szentgyónást és áldozást végeztek. A ciszterci rend csodálatos felvirágoztatójának, Szent Bernátnak tiszteletét a ciszterci diákok a Confiteorba betoldott »B. Bernardum«-mal ápolják, arc­képét a rend kiosztotta a tanulóknak. Egyházdoktorrá nyilvánítása 100 éves jubileuma alkalmából templomi ájtatossággal és szentbeszéddel hódoltunk nagysága előtt, s kértük az ő égi pártfogását rendünk és intézetünk tanító­nevelő munkájához. A tanári testület lelkigyakorlatait a helybeli ferencrendi házfőnök, ftdő P. Molnár Arkangyal dr. márc. 18, 19, 20-án irányította nagy bölcseséggel és hatással. Ifjúságunk lelkébe pedig ftdő Fekete Rémig dr., bajai ciszt. r. hittanár úr csöpögtette az ifjú lélek nagyszerű ismeretével a vallás-erkölcsös jellem követelményeit a márc. 26, 27, 28-án tartott lelki-­gyakorlatokon. A Mária-kongregáció működését külön ismertetjük. Az igazgató látogatásai alkalmával s körirataiban folyton hirdette a vallásos meggyőződés szükségességét, a hitünkhöz való ragaszkodást. Ha valaki híven teljesíti kötelességét Isten iránt, ez biztosíték arra, hogy egyéb kötelmeihez is hű marad. Sürgette a vallás tanainak alapos elsajátítását, hogy elkerüljék a felnőtteknél jelentkező, sokszor szégyenletes járatlanságot saját hitük tanaiban. A »Zászlónk«-at 96 tanuló járatta. Fegyelmi szabályaink gondoskodnak arról, hogy a szinház, mozi sok­szor kártékony előadásait, csak a legritkább és megokolt esetben látogat­hassák tanulóink. A hazafias érzés ápolására szolgáltak a nemzeti ünnepi előadások, ön­képzőkör, cserkészet, zászlóünnepség, az intézet hősi halottai emlékének kegyeletes megülése. A hitéért, hazájáért minden áldozatra kész ifjú az ideá­lunk, aki megáll az élet minden bajában s nem adja fel reményét a mai destruktív, közömbös lelkű emberek közt sem a haza sorsának jobbra fordu­lásában. 4. A testi nevelés. A nagy igazság: »Mens sana in corpore sano« a testi nevelés alapja. Test nélkül a lélek nem ember. Erős, egészséges test a tiszta szép lélekkel alkotja az ideális embert. Nemcsak léleknevelésre, hanem testire is nélkülözhetetlen szükség van. Az élet majd minden foglalkozása föltételezi a testi erőt, az egész test ügyességét. Még a pusztán szellemi foglal­kozásoknál is számba kel! venni a testi erőt; hisz a gyenge szervezetet hamar felőrli a szellemi munka. Ennek tudatában nagy figyelemmel voltunk a testi egészség ápolására és a test edzésére és fejlesztésére. Az intézet iskolaorvosa lelkiismeretesen kezeli a hozzáforduló beteg tanulókat. Végig vizsgálta a növendékeket a tüdő és más betegségek ellen; szemvizsgálatot tartott és újraoltotta a tanulókat. Az alkohol ellenes küzdelmet folytattuk előadásokkal és iskolai dolgozatokkal. Vannak egészségi szabályaink; ellen-

Next

/
Thumbnails
Contents