Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1924

— 42 — kiváló gondot fordítottak rendi növendékeik kiművelésére, hogy minél alkalmasabbakká tegyék őket a reájuk bízandó ifjúság szellemi gondozására. De mintha a fehérvári gimnázium mindig közelebb állt volna szívükhöz, s mintha Fehérvár középkori iskoláinak nagy hírét akarták volna visszavarázsolni és méltó utódokat adni XVIII. századi elődeiknek: kezdettől fogva olyan igazgatókat és tanárokat küldtek ide, hogy a Dréta Antal után következő hat apát köziil öten a fehérvári tanárikarból kerültek ki, legutóbb az a férfiú, kit csak nem régen emelt rendtársai bizalma az apátúri méltóságra, s aki 34 évvel ezelőtt szintén Fehérvárott kezdte meg tanári és irodalmi működését. S kívülök mennyi kiváló szaktanár működött itt csak az utolsó 50 60 év alatt is! Az iskolát jóvá, munkáját eredményessé mindig és mindenütt a jó tanár teszi, aki tudományával tanító-mestere, lelke nemes tulajdonaival példaképe, szíve meleg szeretetével nevelője tud lenni az ifjúságnak. A mai napon ide sereglett régi és ifjabb tanítványok hálás kegyelete arról tanúskodik, hogy a fehérvári főgimnáziumnak mindig voltak nemcsak tudós tanárai, hanem jó nevelői is, akik az iskolai munkának nemcsak terhes kötelességét, hanem örömeit is éreztetni tudták, akik az ifjú lelkekbe belecsepegtették az igaz vallásos érzést s beoltották a hazaszeretetet olyan időkben is, mikor a hazát szeretni s érte áldozni vétek-számba ment. Mert azok a derék tanárok jó hazafiak voltak s a klasszikusok magyarázata közben a görögrómai hazaszeretet példáin keresztül is meg tudták értetni a magyar hazaszeretet kötelességét. A földrajz és természetrajz tanárai a magyar föld szépségére és gazdagságára, az irodalom és történelem tanárai a magyar szellemi termékekre s a történelmi emlékekre mutatva, ápolták a magyar föld szeretetét s nemzeti multunk megbecsülését. Példákért nem kellett messze menni, hiszen míg városunk erdőkkoszorúzta északnyugati tájai s termékeny déli rónái gyönyörködtették, történeti emlékei, melyek nemzeti királyaink, sőt a vezérek koráig visszanyúlnak, s a török világ meg a szabadságharc emlékeivel fonódnak egybe, állandóan lelkesítették az ifjúságot. Valóban, a nemzeti mult emlékei közt a fehérvári diákság történelmi érzéke korábban kifejlődhetett, hazaszeretete mélyebb gyökeret verhetett, mint sok más iskolában, annál inkább, mert a »Sedes Palladi Doctae Sacra« másfélszázados ódon falai közt ott lebegett felettünk az iskola egykori tanulójának, a Szózat lánglelkü költőjének szelleme is, kinek költeményeit bizonyára sehol sem olvasták mélyebb benyomások közt, mint épen Fehérvárt. Ez az ifjúság, mikor a tíz éves elnyomatás után még derengeni is alig kezdett a jobb idők hajnala, megalkotta az Önképzőkört, hogy — mint följegyezték - »ifjúi hévvel áldozzanak a haza oltárán.« Ez a kör, melynek munkásságát hosszú időn át az irodalom költői lelkű tanára, Mészáros Amand vezette lelkesen és tapintatosan, éppen a hazafias ébredés és reménykedés idején, a 60-as évek derekán élte virágkorát, melynek egyik legszebb emléke Vörösmarty szobrának leleplezése volt. Ezt a kör külön is megünne-