Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1924

- 39 Prohászka Ottokár dr. beszéde. Mélyen tisztelt Ünneplő Közönség! Én mint az egyházmegye püspöke, az egyházmegye nevében, továbbá, mint a város polgára a mi beteg polgármesterünk helyett a város képviseletében szólalok föl és le akarom róni az elismerés, a hála, a lelkes szeretet adóját a cisztercita rend előtt a székesfehérvári reálgimnázium kétszáz esztendős fennállása alkalmából. Ez a gimnázium jó gimnázium. Mi tudjuk, mit jelent ez. A magyar kulturáért sok munkát végzett a cisztercita rend. 1722-ben itt, Székesfehérvárott, a várat lerombolták. Nem volt vár, tehát újra kellett építeni; nem volt szabadság, hisz akkor dőlt meg Rákóczi mozgalma; a várhoz új kövek, a szabadsághoz új emberek kellettek. Új emberekre, új lelkekre és új eszményekre van most is szükségünk. Ezek azok a kövek, melyekből az új Magyarországot fel kell építenünk. Azt mondom, hogy nekünk egy új magyar nemzeti kulturáramlat kell, mely a régi Magyarországot meghozza. Krisztusi magyar vér kell ahhoz a várhoz, melyet fel kell építeni. Ez a munka folytonos, mert a vár még mindig nem kész; ez a munka folyik, még mindig nincs megállás. Hogy ez a munka a magyar kultura mezején nem áll meg és folytatódik, abban igen nagy része van a magyar cisztercita rendnek, mely mint pünkösdi szél mindig lobogtatja és eszembe jut, ami nagy. Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy elismerésem és mélységes köszönetemet fejezzem ki a rend előtt nemcsak a magam, hanem a város nevében is, hiszen a város közönsége teljesen összeforrott a gimnáziummal; mert nincsen család a városban, amelyet reménye, emléke össze ne kötött volna a cisztercita rend székesfehérvári gimnáziumával. Ezért Önöknek is örülniök kell, m. t. közönség, hogy ilyen gimnáziumunk van. Méltóságos Apátúr! Örömmel hajtom meg rendje előtt a magyar hazafiság és a magyar remény zászlaját. * * * Fejérvármegye közönsége nevében Havranek József dr., alispán szólott. Az alispánnak és egyben a volt növendéknek szavaiból mindjárt beszéde elején kicsendült a tanítvány hálája. Tartalmas mondatai csak megújításai voltak azoknak a gondolatoknak és érzéseknek, melyeket áldozatos tetteivel az intézet ifjúsága és intézményei iránt már annyszor kifejezésre juttatott. Havranek József dr., alispán beszéde. Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség! Két évszázad az idők végtelenében csak egy pillanat, de egy ezredév történetében már jelentős korszak. S mi most egy ily korszak mérföldkövénél állva, visszatekintünk a hosszú útra, melyet Magyarországnak egyik legrégibb, de azt a területet tekintve, melyre a tudás és művelődésnek mindig magasan hordott szövétnekéből fényt vetett, a Dunántulnak mindenesetre