Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1924

— 22 — »akik a közjónak szentelték életüket és ezáltal maguknak halhatatlan dicsőséget szereztek. Az ő temetőjük az egész világ s nemcsak e köveken látjuk nevüket ragyogni, hanem Íratlan emlékük ott él« minden magyar szívében. Meghatott lélekkel járulok emlékük elé, s szívemben, nemcsak az enyémben, hanem ez ősi intézet minden egyes fiának szívében megerősödik a szent fogadás, hogy ezt az emléket szívünk szeretetébe fogadjuk, hogy e virágokat, a tiszteletnek, szeretetnek és hálának gyengéd kivirágzásait mindenkor szeretettel fogjuk ápolni. Megfogadjuk, hogy azoknak emléke, akiket ma ünneplünk, akiknek nevét e kőtáblára véstük, szivünkben mindig élni fog, példájuk világító fáklyaként jár előttünk a csillagtalan, sötét, magyar éjszakában. A ciszterci diákok sohasem lesznek hűtlenek ahhoz a szellemhez, amelyet 200 éves mult szent hagyományaképen sugároz feléjük ez az emlékmű, s ennek az ősi intézetnek mindegyik porszeme. Alázatos esdekléssel borulunk le a nemzetek sorsát intéző Gondviselő Isten szent színe előtt, hogy hallgassa meg könyörgésünket és adjon erőt fogadásunk valóraváltásához. Kérjük Őt az intézet legnagyobb fiának, Vörösmartynak szavaival: Isten segíts, szabadság Istene ! Add, hogy megértsük e nagy szózatot! Adj csüggedetlen szívet is vele, Hogy tűrni tudjuk, mint szent közjogot. Tiszteljük azt a törvény ércszavában, S ha víni kell, a vérnek bíborában ! * * * Mikor az ifjúság szónoka befejezte a magyar tanuló ifjú föladatát és kötelességét átgondoló beszédét, a 69. gyalogezred és a 17-es honvédek nevében Raics Károly, tábornok-dandárparancsnok állott az intézet hős tanulóinak márványtáblája elé. A világosan látó, tettre kész magyar katona lelke szólalt meg szavaiban, mikor az elesettekben a polgári erények legtündöklőbbikét, a kötelességérzést emelte ki, mely erény igazi hősökké avatta őket. Raics Károly, tábornok beszéde. Történelmi valóság az, hogy ezt a- hazát ezer esztendőn keresztül a kereszt és a kard kettős uralma tartotta fent. A kereszt a hit fényével és a szeretet melegével, míg a kard a kereszt, az igazság és becsület védelmében. E kettős jelkép sok fényes és valószerű alapokon nyugvó nemzeti hagyományoknak áll a középpontjában, melyek jótékony nevelő hatásukat nemzedékről nemzedékre kiterjesztették. Ezeknek a hagyományoknak a lényege majdnem minden esetben az Isten és a haza iránt való kötelességeink teljesítése, mely egyszer vértanúvá avatja a férfiút, máskor a félistenek hatalmával és képességeivel ruházza fel azért, hogy az igazságot diadalra segítse. Ezen az emlékművön néhány, az igazság diadaláért és a becsület